http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/13514-evente-tobb-mint-felmillio-forintot-dobnak-ki-a-magyar-haztartasok#sigProId37824129d2
Az idei év korlátozásai mindenkit tudatosabb bevásárlásra ösztönöztek, a Samsung legújabb kutatásából azonban kiderül, hogy a megvásárolt ételek tárolásában már kevésbé előrelátók a magyarok.
A hűtő és más konyhai tárolók nem megfelelő használata akár százezres nagyságrendű kidobott élelmiszerhez is vezethet egy-egy háztartásban.
A gyümölcsök vannak a legnagyobb veszélynek kitéve a magyar háztartásokban, a legtöbben rossz helyen tartják a körtét (76 százalék), az almát (86 százalék) és a narancsot (83 százalék) is. Ezeknek a hűtőben lenne a helyük, ahol tovább eltarthatók.
A felmérés szerint, hasonló okokból, a megvásárolt élelmiszerek sokkoló, 29 százalékát dobják ki a magyarok évente, így akár 597 580 forintnyi étel is a kukába kerülhet háztartásonként.
Az adatok alapján legnagyobb arányban a fűszernövényektől (38 százalék), a készételektől (37 százalék) és a szószoktól vagy öntetektől (38 százalék) szabadulnak meg a felhasználók. Meglepő eredmény, hogy olyan drága, kényelmi termékek, mint a fagyasztott készételek, gyakran maradnak a hűtőben, így értékes helyet foglalnak, később mégis kidobják őket.
Az olyan termékek, mint például a ketchup pazarlása két főbb okra vezethető vissza. A felhasználók nehezen tudják eldönteni, hol tárolják, hiszen több mint negyedük (27 százalék) a hűtőn kívül tartja. Felbontás előtt ez is jó megoldás lehet, azonban a megkezdett üveget mindenképpen hűtőbe kell tenni.
A hasonló szószok és ízesítők csomagolásán ráadásul sokszor nem látható, mennyi maradt bennük, ami újravásárláshoz és így a fölösleg kidobásához vezethet. A megfelelő tárolás így nemcsak a pazarlást csökkentheti, hanem a helykihasználást is hatékonyabbá teheti.
A megkérdezettek több mint egyharmada (36 százalék) úgy gondolja, elkerülhetné a pazarlást, ha jobban rendszerezné az élelmiszereket, a válaszadók több mint kétharmada (69 százalék) szerint pedig tovább elállnának az ételeik, ha megfelelő módon tárolnák azokat.
A Samsung éppen ebben kínál segítséget a felhasználóknak. A vállalat innovatív megoldásai, mint a No Frost, vagy az Optimal Fresh+ technológiák segítenek megtartani az ételek minőségét, a Samsung új RB7300 hűtőjét pedig úgy tervezték, hogy a romlandó termékek frissességét is hosszú ideig megőrizze, hogy a felhasználók tovább élvezhessék a kedvenc ízeiket.
A kutatás alapján az élelmiszer kidobásának leggyakoribb okai között szerepel a nem ellenőrzött lejárati dátum (37 százalék), a nem megfelelően tervezett bevásárlás (35 százalék) és a hűtőben felejtett termékek (25 százalék).
Azok számára, akik szeretnének hosszabb időre előre helytakarékosan bevásárolni vagy gyakran feledkeznek meg a hűtőben megbúvó termékekről, ideális megoldást kínál a Samsung SpaceMaxTM technológiája, amely a vékonyabb oldalfalaknak köszönhetően biztosít több helyet a hűtőben, miközben annak mérete a megszokott marad.
A vállalat egyszerű, bárki számára megvalósítható tippekkel járul hozzá az élelmiszerpazarlás elleni harchoz és segíti a felhasználókat, hogy tovább frissen tartsák kedvenc ételeiket.
Ehhez elég egy pillantást vetni a hűtőre:
1. Alakítsd a hűtőd elrendezését a saját igényedhez! Mindig lesz egy nagyobb flakon vagy doboz, ami nem fér el úgy, ahogy szeretnéd, a polcokat kiszedni pedig általában nem egyszerű. A Samsung Slide & Fold Fiókjai könnyedén felhajthatók, följebb vagy lejjebb állíthatók így a hűtő tartalmához igazíthatod azokat és egyik termék sem okoz majd fennakadást.
2. A gyümölcsök és zöldségek eltérő időben érnek és másképp szállítják őket, éppen ezért kiemelten fontos, hogy olyan módon tárold őket, hogy a lehető leghosszabb ideig megőrizzék frissességüket. Egyes gyümölcsöket és zöldségeket, mint például az avokádót, az őszibarackot és a dinnyét, érésük előtt szabad levegőn érdemes tárolni, azonban érésük után érdemes a hűtőszekrénybe tenni.
3. Az egyenletes hőmérséklet fenntartása érdekében keress olyan modelleket, amelyekben megtalálható a No Frost technológia. Ezzel nemcsak az ételek maradnak hosszabb ideig frissek, de megakadályozza a jég felhalmozódását is, így nem szükséges leolvasztani, a hűtő pedig jégmentes marad.
4. Nem csak a hőmérséklet, a páratartalom is számít. Használd ki a hűtőszekrény fiókjai által kínált lehetőségeket! Ha teheted, használj olyan fiókokat, amelyek lehetővé teszik a hűtés szabályozását, így a friss gyümölcs és zöldség mennyiségétől függően állíthatod be hőmérsékletet, amelynek köszönhetően azok ropogósak és frissek maradnak, nem vizesednek. Senki nem szereti a fonnyadt salátát!
5. A nyers húst, a baromfit és a halat mindig a hűtőszekrény alsó polcán tárold, jól becsomagolva! Így megakadályozhatod a szagok terjedését, és a hús leve sem fog más élelmiszerekre csöpögni, ami növelné a keresztszennyeződés kockázatát, amely további élelmiszer-pazarláshoz vezethet. A hőmérsékletet 0 és 3 fok közé érdemes beállítani. Ez a kis eltérés nagyban befolyásolja a hús, a gyümölcs és a zöldség frissességét.
A hűtőszekrény fiókjának alján felejtett zöldségek látványát mindannyian ismerjük, de néhány apró változtatással ez a múlté lehet. Elég egy kicsit odafigyelni a szokásainkra, tudatosan átrendezni a hűtőt és megismerni a különböző ételek optimális tárolási módját, így tehetünk mi az élelmiszerpazarlás ellen a hétköznapokban – mondta el Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője.
Forrás: vg.hu