http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/13559-ksh-2020-ban-is-emelkedett-a-szuletesek-szama#sigProId93ec844b8f
A 2010-es évek után 2020-ban, a koronavírus-járvány okozta nehéz időszakban is nőtt a születések száma Magyarországon - mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke szerdán a Kossuth rádió A nap kérdése című műsorában. Vukovich Gabriella szerint ez az utóbbi években kialakult komplex népesedéspolitikának is köszönhető.
A KSH elnöke hozzátette, a teljes termékenységi arányszám is folyamatosan emelkedik 2011 óta: akkor 1,23 volt a termékenységi ráta, 2020-ban 1,56.
Felidézte: a magyar demográfiai viszonyok az 1960-as évektől egyre rosszabbak. Az 1980-as évek óta pedig ténylegesen folyamatosan csökken a magyar népesség. A magyarországi demográfiai krízis elővetítette, hogy belátható időn belül nagyon le fog csökkenni a lakosság száma. Ezt a helyzetet különböző demográfiai csomagok tudják befolyásolni, de egyik sem önmagában - hangsúlyozta.
A családok gyermekvállalási szándékát sok különböző tényező befolyásolja, minden családnak, csoportnak megvannak a saját szempontjai - ismertette Vukovich Gabriella, aki szerint az utóbbi években "nagyon jó, komplex népesedéspolitika alakult ki" Magyarországon. Ez a népesedéspolitika éppen azt célozza, hogy a különböző preferenciával rendelkező családok megtalálják a módját annak, hogy annyi gyerekük lehessen, ahányat szeretnének.
Úgy értékelte: az elmúlt években megfigyelhető kedvező tendencia a komplex családtámogatási, népesedéspolitikai rendszer mellett annak is köszönhető, hogy az lett az "általános hangulat, kormányzati és társadalmi hangulat, hogy a gyerek érték".
A KSH elnökét kérdezték az idei népszámlásról is. Elmondta: az első népszámlálás 1870-ben volt, a mostani lesz a tizenhatodik. Az előző népszámlálásnál még voltak papír alapú kérdőívek, ilyenek idén már nem lesznek. Csak informatikai eszközökön (például laptopon, tableten, okostelefonon) lehet kitölteni a kérdőívet.
Megjegyezte: azért is szeretnének minél több lehetőséget az elektronikus kitöltésre, mert esetleg még májusban is nehezíthetné a személyes összeírást a pandémia. 2011-ben a lakosság 20 százaléka választotta az online kitöltést. Bízik abban, hogy idén lényegesen többen választják majd ezt a lehetőséget.
Kiemelte: a népszámlálásban való részvétel a törvény által előírtan kötelező. Aki nem hajlandó részt venni, azt szankcionálni lehet. Aki nem tölti ki a megadott időben online módon, azokat kérdezőbiztosok keresik fel. Ők szintén tabletre rögzítik majd az adatokat.
A digitalizáció más szempontból is szerepet kap a népszámlásban. Idén ugyanis már a digitális kompetenciára is rákérdeznek. Újdonság lesz továbbá, hogy a népszámlálás során más adatbázisokat is felhasznál majd a KSH.
Vukovich Gabriella kitért arra is, hogy a technológiai fejlődést az adatgyűjtésben és -feldolgozásban is kihasználják. Kísérleteznek a "big data" felhasználásával, vagyis az interneten rendelkezésre álló információk gyűjtésével. Ezen felül a mesterséges intelligencia különböző alkalmazásait is elkezdték kutatniéis kísérleti módon alkalmazni - mondta.
Forrás: MTI