Az állatkínzások és állatviadalok felderítése és visszaszorítása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Rendőrségi Oktatási és Kiképzési Központ (ROKK). A Nébih 25 mobil kennellel segíti az eljárásokban lefoglalt állatok elhelyezését - közölte az adományozó szervezet az MTI-vel.

Közleményükben azt írták: a Nébih és a ROKK is kiemelt fontosságúnak tartja az állatkínzások számának jelentős csökkentését, illetve az illegális kutyaviadalok felszámolását.  

A két szervezet eredményes együttműködését több korábbi eset bizonyítja, melyek során illegális kutyaviadalokat derítettek fel vagy akadályoztak meg - írták. Hozzátették: a lefoglalt állatokat biztonságba helyezték, sérüléseiket ellátták.   

Az állatvédelem felügyeletét ellátó, valamint a kiemelt ellenőrzésekben részt vevő Nébih-szakemberek a jövőben közreműködnek majd a ROKK által szervezett képzések, továbbképzések, vizsgáztatások, és minősítések végrehajtásában.

A ROKK munkatársai pedig részt vesznek a Nébih által foglalkoztatott kutyavezetők kiképzésében és továbbképzésében, a már kiképzett szolgálati kutyák továbbképzésében, éves minősítésében, valamint a kiképzésre szánt kutyák kiválasztását szakmai tanácsaikkal segítik.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 147 155 megtekintés

Videó: 52 662 617 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535580

Jelenleg az oldalon

3
Online