Az eredetileg megjelölt határidőnél két héttel tovább, június 28-áig lehet benyújtani az egyedi kérelmeket a falusi kisboltok támogatására a Magyar Falu Program keretében - tájékoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.

Gyopáros Alpár közölte: a program negyedik pilléreként meghirdetett 48 milliárd forintos pályázat a kétezer lélekszám alatti településeken működő kisboltok fejlesztését és a korábban bezárt egységek újranyitását segíti.  

A támogatást infrastruktúra-fejlesztésre, eszközbeszerzésre, ingatlanvásárlásra és foglalkoztatáshoz igazodó bértámogatásra lehet felhasználni.  

A falusi kisboltok az alapvető élelmiszerek árusítása mellett postai szolgáltatások biztosításával, vény nélkül kapható gyógyszerek forgalmazásával és közösségi terek üzemeltetésével is foglalkozhatnak. A gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók vagy szövetkezetek a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül adhatják be igényléseiket - olvasható a közleményben.  

A falusi kisboltok támogatásának részletszabályait tartalmazó rendelet megtalálható a kormányzati portálon és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján, ahol a kérelmek beadásához segítséget nyújtó útmutató és egy gyakori kérdéseket tartalmazó összefoglaló is elérhető - írta a kormánybiztos.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 153 625 megtekintés

Videó: 52 669 896 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7536063

Jelenleg az oldalon

12
Online