http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/14029-am-megnyilt-a-regisztracio-a-telepulesfasitasi-program-masodik-utemere#sigProId8e5e4e53d8
Folytatódik az Agrárminisztérium által indított, rendkívül sikeres Településfásítási program - közölte az agrártárca csütörtökön az MTI-vel.
A minisztérium az egyértelműen pozitív tapasztalatok alapján további egymilliárd forintot biztosít a 10 ezer fő alatti települések számára, így 2021 őszén, valamint 2022 tavaszán újabb 24 ezer fát ültethetnek el Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjában. Az érdeklődők első lépésként június 10-e és 30-a között regisztrálhatnak, majd a konkrét fákra vonatkozó igényüket július 5-étől nyújthatják be az orszagfasitas.hu oldalon keresztül - tették hozzá.
Az Agrárminisztérium - a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága által biztosított forrásból - 2020-ban indította el a Településfásítási programot, amelynek keretében 12 ezer sorfát ültettek el összesen 474, tízezer fő alatti településen. Látva az egyértelmű sikert és a jelentős érdeklődést, az Agrárminisztérium a program folytatására további egymilliárd forintot biztosított. Ennek alapján idén ősszel és 2022 tavaszán további, összesen 24 ezer sorfát ültethetnek el közel ezer, tízezer főnél alacsonyabb lélekszámú településen - írták.
A program most induló, második ütemében az igénylők 19, belterületre is ültethető, a klímaváltozást jól tűrő fafaj közül választhatnak. Településenként legalább tíz, legfeljebb 30 sorfát igényelhetnek, amelyek között megtalálhatók az ezüst, valamint a kislevelű hárs, a kocsányos- és csertölgy, a díszalma és díszkörte, fehér eper, hegyi juhar, keskenylevelű és magas kőris, továbbá a királydió is. A nagyméretű sorfák mellett a program része a szállítás, a mulcs, a fa törzsét védő rácsok és a támasztó karók költsége is, ezen felül minden ültetéshez szakember jelenléte is biztosított - részletezte a AM.
Az igénylés első és nélkülözhetetlen lépése a regisztráció, amely 2021. június 10-én nyílik meg és 20 napig, június 30-áig áll nyitva az érdeklődő települések számára az Országfásítási program honlapján. Amennyiben egy település nem regisztrál, úgy nem vehet részt a 2021. július 5-én induló második lépésben, a konkrét fafajok igénylésében. Fontos tudnivaló az is, hogy egy településről csak egy regisztráció nyújtható be, ezért az érintetteknek érdemes egyeztetniük az önkormányzattal - közölték.
Regisztrációra, illetve igénylésre a települések önkormányzatai, önkormányzati és állami intézményei, egyházi és civil szervezetei, intézményeik jogosultak. Annak érdekében, hogy minél több település jusson fához, a program első, 2020-2021-es ütemében nyertes települések a mostani folyamatban már nem vehetnek részt. Az igénylésre jogosult települések jegyzékét az érdeklődők megtalálják az Országfásítási program honlapján - hívták fel a figyelmet.
A tájékoztatás szerint a program lebonyolítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. végzi, együttműködésben az Országos Erdészeti Egyesülettel. A szakmai hátteret mindemellett a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete is biztosítja. Erdész és kertész szakemberek minden ültetésen részt vesznek, szükség esetén szakmai segítséggel, tanáccsal szolgálva. A program részleteit a orszagfasitas.hu oldalon lehet megismerni.
Forrás: MTI