http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/14366-a-dune-velencei-premierje-rairanyitja-a-figyelmet-a-viragzo-magyar-filmiparra#sigProId8e6e477a14
A Variety a Velencei Filmfesztiválon bemutatott Dűne című hollywoodi produkció kapcsán a virágzó magyar filmiparról ír, amely a lap szerint jelentős szakértelemmel és munkaerővel járult hozzá a 160 millió dolláros eposz megvalósulásához.
Denis Villeneuve Dűne című filmje, a Warner Bros. és a Legendary Pictures produkciója a Variety szerint nemcsak a filmfesztivált pezsdítette fel hollywoodi sztárszereplőinek felvonulásával, de nagy lökést adhat a magyar filmiparnak is, hiszen a Frank Herbert klasszikusából született film részben Magyarországon készült.
A Variety szerint a Dűne a legújabb sikertörténet Európa - Nagy-Britannia után - második legnagyobb filmprodukciós központja számára, amely nemcsak hogy túlélte a koronavírus-világjárványt, hanem rekordmagasságokba tör. Bár tavaly tavasszal rövid időre leállt a magyarországi gyártás - többek között a Dűne további forgatását is megszakítva -, a magyar kormány és az ágazat gyors reagálása után hamar újra is indult, és azóta is gőzerővel folyik.
A Mid Atlantic Films, amely 2019-ben dolgozott a Dűnén, nemrég fejezte be a Lionsgate Borderlands című filmjének forgatását, jelenleg a Paramount Jack Ryan- sorozatának harmadik évadát, a Sony The Bride című horror-thrillerét és a Marvel Moon Knight című sorozatát készíti a Disney Plus számára. Közben már tervezik az új projekteket is, köztük a Netflix Shadow and Bone - Árnyék és csont című sorozatának új évadát.
A lapban a Dűnén szintén dolgozó Pioneer Stillking Films részéről megszólaló Lászlóffy Vivien arról beszélt, hogy az ágazat szigorú protokollokat vezetett be, amelyek a nemzetközi produkciók számára a "megnyugvás és bizalom" légkörét teremtették meg. Mint mondta, az idei év az ágazat számára rekordévnek bizonyult 2019-hez hasonlítható, és jele sincs a lassulásnak. "Pont fordítva. Egyre több a dolgunk" - hangsúlyozta.
A kormány számos intézkedést vezetett be a filmipar életben tartása érdekében a világjárvány alatt: a filmgyártásban szabadúszóként dolgozókat vészhelyzeti alapból segítette, és több mint 3 millió dolláros (880 millió forintos) támogatást nyújtott a helyi forgalmazóknak és moziknak. Emellett lehetővé tette a beutazást egyes kulcságazatok, köztük televíziós és filmes produkciók számára, amikor a világ nagy részén leállították az utazásokat - idézi fel a Variety.
A lap szerint az intézkedések megerősítették a magyar ágazatot, amely az elmúlt évtizedben az Egyesült Államokon kívüli stúdióprodukciók célpontjává vált, mivel a külföldi produkciók kiadásaikra 30 százalékos visszatérítést kaphatnak, a képzett stábok és a gyártási költségek pedig 30-35 százalékkal alacsonyabbak, mint Amerikában vagy Angliában és 25 százalékkal kisebbek, mint Nyugat-Európában.
A Variety által idézett Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerint a produkciók magyarországi közvetlen filmgyártási kiadásai 2017 óta minden évben meghaladták a 350 millió dollárt (102 milliárd forintot). Ahelyett azonban, hogy megpihenne babérjain, az iparág folyamatosan keresi a fejlődés lehetőségeit. "Szilárdan hiszem, hogy iparágunk csak akkor lesz képes megtartani vezető pozícióját és versenyképességét, ha szüntelenül a fejlődésre összpontosítunk" - nyilatkozta Káel a lapnak.
Példaként említi a Variety az állami tulajdonú Mafilm Stúdió bővítését, ahol olyan filmek készültek, mint Villeneuve Szárnyas fejvadász 2049 című sci-fije, a Paramount Terminator: Sötét végzet című produkciója, valamint a Netflix The Witcher és The Last Kingdom című filmjei. A stúdió területét ötszörösére, 12 200 négyzetméterre növelik - számol be róla a cikk, amely azt is megemlíti, hogy más stúdiók is fejlesztenek: a Dűne forgatásának otthont adó Origo Stúdió újdonságai közé tartozik például egy víztartály, amelyet kifejezetten a Csernobil című orosz film 2019-es forgatásához építettek.
Forrás: MTI