http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/14811-szilveszterig-meg-negyedmillio-nyilatkozatot-var-a-nav#sigProIdc7ffc29d45
Még több mint két hét van hátra a februári adóvisszatérítéshez szükséges nyilatkozatok kitöltésére, de már beérkezett a félmilliomodik VISSZADO-nyilatkozat. Az adóhivatal december 31-ig még mintegy 250 ezer szülő nyilatkozatát várja - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy a magyar kormány egyedülálló intézkedése révén a gyermekes családok 2022-ben egy évnyi adót kapnak vissza, együttesen 600 milliárd forintot. Az összegek azonban csak akkor érhetnek célba, ha az adóhivatal ismeri a jogosultak bankszámlaszámát, vagy a postai címét - szögezte le Tállai András.
Mint mondta: ebből a szempontból fontos mérföldkő az adó-visszatérítés folyamatában a december 31-ei időpont, amely az egyszerűen kitölthető, úgynevezett VISSZADO-nyilatkozat beküldésének határideje. Ez az az űrlap, ami a leglényegesebb gyakorlati kérdést rendezi: hova is küldje a pénzt az állam - jegyezte meg az államtitkár.
A szülők jelentős részének ki se kell tölteni a nyilatkozatot, csak annak van teendője, aki családi kedvezményre jogosult, de a családi pótlékot nem ő kapja kézhez. Így például ha az édesanya kapja a családi pótlékot, akkor neki nem; de a házastársának ki kell töltenie a nyilatkozatot azért, hogy február 15-ig megkapja az adóvisszatérítés összegét - összegezte Tállai András.
Az adóvisszatérítés nem veszhet el, még akkor sem, ha valaki lekési a szilveszteri határidőt - húzta alá az államtitkár. Megjegyezte, hogy a késedelem ugyanakkor nemcsak későbbi utalást, hanem némi adminisztrációs többletfeladatot is jelent. Azoknak a szülőknek, akik lekésik a december 31-ei határidőt, az adóhivatal által elkészített bevallási-tervezetet ki kell majd egészíteniük a kiutalási adatokkal, és ebben az esetben a visszatérítést a NAV az általános szabályok szerint, a bevallás beérkezésétől számított harminc napon belül, de legkorábban 2022. március elsején utalja ki - ismertette Tállai András.
Éppen ezért annak a mintegy negyedmillió szülőnek, akitől még várja a hiányzó adatokat az adóhivatal, érdemes az elkövetkező két hétben néhány percet szánni a VISSZADO-nyilatkozat kitöltésére - javasolta az államtitkár.
Az adóhivatal honlapjáról érhető el és tölthető ki legegyszerűbben a VISSZADO-nyilatkozat. Az előtöltött nyilatkozaton a NAV által ismert adatok is ellenőrizhetők - emlékeztetett Tállai András.
Forrás: MTI