http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/14988-a-fejlettebb-regiok-kisebb-cegei-is-palyazhatnak-beruhazasaik-tamogatasara#sigProId4bd81f9a8c
Az ország kevésbé fejlett régiói vállalkozásait megcélzó 80 milliárd forintos pályázatot követően megnyílt az a 20 milliárd forintos beruházásösztönző pályázat is, amely a fejlettebb régiók mikro, kis és közepes vállalkozásainak nyújt támogatást - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Megjegyezte: olyan cégek jelentkezését várják, amelyek 1-250 főt foglalkoztatnak, tevékenységüket Észak-Nyugat-Dunántúlon, Dél-Dunántúlon vagy Pest megyében végzik.
Ez a támogatás nem "ingyen pénz", a cégeknek vállalniuk kell, hogy másfélszer gyorsabban nőnek a gazdaságnál, élvonalbeli technológiákba kell beruházniuk, digitalizációra és energiahatékonyságra kell költeniük - összegezte az államtitkár.
György László úgy fogalmazott, hogy a technológiai fejlődés és a digitalizáció a feltétele annak, hogy a 2010-es években létrehozott munkahelyeket meg tudják tartani a vállalkozások.
Hétfőtől egy másik pályázat is nyílik 30 milliárd forintos kerettel, amelynek célja a magyar falvakban működő vállalkozások újraindítása - tájékoztatott.
Az államtitkár elmondta, hogy a kormányváltás óta a fejlesztéspolitika 15 ezer vállalkozást támogatott beruházásaik megvalósításában, 80 ezer céget pedig nulla százalékos hitellel segített.
"A politika 2010 előtt az állami vagyon eladásáról, nem pedig a vállalkozások védelméről, a válság utáni újraindításról és a feltöltekezésről szólt; ezzel szemben a mostani kormány megvédi a vagyont, mellette pedig támogatja a vállalkozásokat" - jegyezte meg.
A vállalkozások élénk érdeklődést mutatnak a pályázatok iránt, a nyáron elérhető 100 milliárd forintos pályázati keretre 4800 vállalkozás 4480 milliárd forint összegű pályázatot nyújtott be, az újabb 80 milliárd forintra pedig 3400 vállalkozás 240 milliárd forint összegű igényét jelezte - ismertette György László.
Forrás: MTI