Megnyílt az ébredő természet szépségeit bemutató, csaknem százhúszezer virágot számláló tulipános kert szerdán Mórahalom határában.

Nógrádi Zoltán polgármester azt mondta, a tulipános kert olyan kezdeményezés, amely jó kiegészítője város idegenforgalmi elképzeléseinek. A Nagyszéksósi Bivalyrezervátum szomszédságában fekvő kertbe való belépés díja felnőtteknek 500 forint, amely tíz szál virág vásárlása esetén a végösszegből levonható.

Mátrai Zoltán, a kezdeményezés ötletgazdája elmondta, négy évvel ezelőtt az első TulipGardent a Balatonnál, Szőlősgyörökön alakították ki, akkor 30 ezer tulipánhagymát elültetve. Jelenleg már 13 kert működik az országban, ahol kétmillió tulipán nyílik majd, melyből egymilliót idén ültettek el. A tavalyi év tapasztalatai alapján a kertekben várhatóan kétszázezer látogatót látnak majd vendégül.  

Major Zoltán, a mórahalmi kert vezetője elmondta, hogy a kert látványos fejlesztéseken ment át a tavalyi megnyitó óta. A virágok száma 50 ezerről 120 ezerre nőtt, a virágágyások mellett kialakított bemutatókertnek köszönhetően a látogatók már ötvenféle tulipánban, több fajta nárciszban, jácintban gyönyörködhetnek. A kertben játszótér és egy teknősrezervátum is épült.  

Tavaly ötszáz tő bazsarózsát is elültettek, az idei tervek között pedig egy rozárium kialakítása szerepel, ahol 900 rózsa virágzik majd - közölte a szakember.  

A virágszedéssel jótékony célt is támogatnak az ide látogatók, ugyanis minden szál virág árából 10 százalékot a Gyermeksebészet a Műtétre Váró Gyermekekért Alapítványnak ajánl fel a park.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 144 294 megtekintés

Videó: 52 659 543 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535441

Jelenleg az oldalon

3
Online