http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/15611-majus-20-a-mehek-vilagnapja#sigProId18c52d337b
Az ENSZ döntése értelmében, május 20. a Méhek Világnapja.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete három évig vizsgálta a méhek világnapjának kijelölését kezdeményező szlovéniai beadványt, míg végül 2017. decemberi közgyűlésükön elfogadták. A méhek világnapja első ízben 2018. május 20-án került a naptárakba.
1734. május 20-án született az európai méhészet kiemelkedő alakja, az első osztrák méhészeti iskola egykori vezetője, Anton Janša. Az ő méhészeti munkásságának állítanak emléket azzal, hogy születésnapjának dátuma lett a méhek világnapja.
Az eredetileg festőnek tanult Jansa a Habsburg udvar bécsi egyetemének a méhészkedés tudományát oktató tanára volt. Munkásságának fontosságát már akkor felismerték és nagyra becsülték. A méhtartás elmélete mellett olyan praktikus és gyakorlatias ötletei is voltak, mint például a méhkaptárok méretének “szabványosítása”. Ez lehetővé tette a több kaptárt befogadó kaptártárolók kialakítását, ami a szállítás egyszerűbbé válása mellett a gyors kaptár cserét is lehetővé tette.
Túlzás nélkül állítható, hogy a méhek beporzó munkája hiányában valószínűleg maga az emberi lét is komoly korlátokba ütközne. Oda lenne minden olyan növény, aminek szaporodását a méhek áldozatos munkája biztosítja.
A méhek napja azon túl, hogy felhívja a figyelmet apró rovar-barátaink nélkülözhetetlenségére, figyelmeztet bennünket a természeti környezet megóvásának fontosságára is.
Forrás: OMME