http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/16025-egy-het-a-csillagok-alatt-pentek-estetol-orszagszerte-tobb-mint-80-helyszinen#sigProId0724c1b303
Augusztus 5. és 14. között országszerte több mint 80 helyszínen várják csillagászati bemutatókkal amatőr és hivatásos csillagászok az érdeklődőket az Egy hét a csillagok alatt elnevezésű programsorozaton.
Az eseményt a nagy népszerűségre való tekintettel immáron harmadik alkalommal rendezik meg az augusztusi csillaghullás időszakában. A kezdeményezés célja, hogy minél többen ismerjék meg az éjszakai égbolt csodáit - tájékoztatták az MTI-t a szervezők pénteken.
A szervezők tájékoztatása szerint idén minden eddiginél több program várja az érdeklődőket az eseménysorozat 10 napja alatt, országszerte mintegy 180 programot hirdettek meg a csatlakozó amatőr és hivatásos csillagászok 85 helyszínen.
Az égbolt felfedezésére egyaránt lehetőség lesz a városok fényszennyeződésétől távol a természet éjjeli nyugalmában és egy-egy nyüzsgő település járdáján is.
A pécsi Zsolnay Negyed planetáriumi előadásai, a Zselici Tájvédelmi Körzet, illetve a Hortobágyi Nemzeti Park varázslatos éjjeli csillaghullás-tárlata, a káptalantóti meteoritsimogatás és a kiszombori kukoricalabirintus éppúgy a programok között szerepel, mint a Békés Megyei vagy Szentesi Városi Könyvtár bemutatói és a csillagképek zavartalan tanulmányozása a csokonyavisontai fás legelőn.
Az eseménysorozathoz a nagy csillagvizsgálók is csatlakoztak, így lesznek programok a Bükki Csillagdában, a Pannon Csillagdában és a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is.
"A sokféle helyszín és program is arra mutat rá: a csillagok észlelése, az univerzum kutatása éppolyan színes és izgalmas lehet, mint maga az égbolt" - írták a szervezők.
Az eseménysorozathoz idén is csatlakozott a Cepheus Amatőrcsillagász Társaság, illetve a SkyGrót Csillagász Társaság, és a határon túl is lesznek programok a Csallóközi Észlelők Baráti Társaságának szervezésében.
A tájékoztató szerint augusztus első és második hetében különösen jó alkalom nyílik arra, hogy az égi jelenségeket megfigyeljük: nemcsak a Hold és az óriásbolygók, de a szemet gyönyörködtető mélyég-objektumok és a Perseidák hullócsillagzápora is színesítik majd az éjszakai égboltot.
A csillagászati bemutatók helyszíneiről és a programokról az esemény Facebook-oldalán (facebook.com/events), valamint az MCSE honlapján és a google.com/maps interaktiv térképen tájékozódhatnak az érdeklődők.
Az Egy Hét a Csillagok Alatt programsorozatot két szegedi csillagász, Barna Barnabás (a Szegedi Tudományegyetem munkatársa, a Csillagvizsgáló blog szerkesztője) és Ordasi András (szabadúszó csillagász, tudománykommunikátor, a Chillagász Brand kreatív igazgatója) indította két évvel ezelőtt azzal a szándékkal, hogy a laikusok számára is megmutassák az ég csodáit és az amatőrcsillagászat lehetőségeit, illetve hogy összefogják a bemutatóhelyeket és az amatőr csillagászokat. Tavaly a rendezvényen országszerte csaknem tízezren vettek részt.
A közlemény szerint a szervezők továbbra is várják mindazon egyesületek, csillagvizsgálók, baráti körök, amatőr- vagy kutató csillagászok jelentkezését, akik szívesen szerveznének csillagászati bemutatókat, legyen szó távcsöves észlelésről vagy a városi fényektől távoli közös hullócsillaglesről.
A program támogatói a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, a Svábhegyi Csillagvizsgáló, a Magyar Csillagászati Egyesület és a Budapesti Távcső Centrum. Az esemény a tudomány eredményeinek népszerűsítésére kiírt NKFIH Mecenatúra pályázat keretében valósul meg.
Forrás: MTI / mcse.hu