http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/16068-csutortokon-indul-a-bujtor-istvan-filmfesztival#sigProId155fb5716b
Csütörtökön indul az idei Bujtor István Filmfesztivál, amelyen a Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer születésének 80. évfordulója alkalmából nyolcvan filmet vetítenek négy nap alatt Balatonszemesen.
A szervező Latinovits Emlékmű Alapítvány szerdai közleménye szerint a fesztivál nyitóceremóniáján Kern András, a Bujtor család és Frenreisz Károly is ott lesz. A fesztivál alatt Ötvös Csöpi-makettkiállítás várja a látogatókat Pál Gábor remekeivel, látható lesz egyebek között A Pogány Madonna és a Hamis a baba eredeti szobra is.
A nyitónapon vetítik Bujtor István filmjei közül A Pogány Madonnát, másnap Az oroszlán ugrani készül című James Bond-paródiát, augusztus 20-án pedig Rejtő Jenő-regényből készült A három testőr Afrikában című filmet.
Napközben látható a versenyfilmes program, amely az elmúlt másfél év magyar filmjeiből válogat. A 147 nevezett alkotásból 104 film került be a versenyprogramba: 40 játékfilm és kísérleti fikciós alkotás, 34 dokumentum-, ismeretterjesztő és portréfilm, 4 animációs alkotás és 26 versfilm.
A Bujtor István-díjért olyan filmek szállnak versenybe, mint Herendi Gábor Toxikomája, a Mácsai Pál és Alföldi Róbert főszereplésével készült Imposztor, az Olt Tamás és Vékes Csaba rendezésében készült Korai menyegző vagy a több külföldi fesztiválon is díjazott Rianás című kisjátékfilm.
A dokumentumfilmes szekcióban látható például Szűcs Gergely Nem a méret a lényeg, avagy élet 150 cm alatt és Kőrösi Máté Dívák című alkotása, valamint Erhardt Ágoston 17 állomás - a feltámadás keresztútja című filmje, amely a lourdes-i keresztút készítőjét, a Franciaországban élő, balatonfüredi születésű Faykod Máriát mutatja be.
A versfilmek között találni több Pilinszky-feldolgozást, de kortárs költők - Krusovszky Dénes, Parti Nagy Lajos, Lackfi János, Finy Petra - műveiből is készültek filmek.
A Bujtor István-díjat kategóriánként ítélik oda. A szakmai zsűri elnöke Ferenczi Gábor filmrendező, forgatókönyvíró, tagja Stork Natasa, a 2021-es Berlinale Shooting Stars programjának díjazottja, Kalász József filmrendező, vágó, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője és Lutter Imre fesztiváligazgató, előadóművész, producer, a Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A XIII. Bujtor István Filmfesztivál részletes programja a www.bujtorfilmfesztival.hu oldalon található, ahol az egyes filmek ajánlói is megnézhetők.
Forrás: MTI