http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/2143-a-magyar-agrardiplomacia-az-orosz-piac-visszahoditasara-torekszik#sigProId4b2d475dcd
A magyar mezőgazdaság képes világszínvonalú, versenyképes termékek előállítására, s arra, hogy visszahódítsa korábbi pozícióit az orosz piacon - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Arany Ősz című, legjelentősebb oroszországi mezőgazdasági kiállításon.
Évek óta ez a legnagyobb magyar részvétel Európa egyik legfontosabb, legrangosabb kiállításán - hangsúlyozta az MTI-nek a magyar agrártárca vezetője a csütörtökön Moszkvában megnyílt nagyszabású agráripari kiállításon.
A miniszter elmondta: a több mint negyven magyar cég termékeinek legjavát hozta el a moszkvai kiállításra. Oroszország Magyarország kiemelkedően fontos partnere, és hagyományos felvevő piaca a magyar mezőgazdasági termékeknek. Aktív agrárdiplomáciával sikerült elérni, hogy 2011 után az év első felében is nőtt a magyar agrárkivitel Oroszországba - tette hozzá.
Hangsúlyozta: "az a célunk, hogy újra akkora mennyiségben adjunk el magyar terméket az orosz piacon, mint korábban, és hogy visszahódítsuk a magyar pozíciókat. Ma már más, magasabb színvonalú termékekkel tudunk eredményeket elérni, mint a hetvenes, nyolcvanas években, de képesek vagyunk arra, hogy világszínvonalú, árban is versenyképes, kézműves élelmiszereket exportáljunk".
Hozzátette: a magyar élelmiszerek teljes skálája itt van. A tokaji bortól, a mézen és a húsárun keresztül az ásványvizekig kiváló termékeket hoztak el.
A vidékfejlesztési miniszter a magyar szürke marha húsát feldolgozó Szomori Húsüzem példáját említve kiemelte: "a magyar élelmiszeripar, a magyar mezőgazdaság előtt az az egyik legfontosabb feladat, hogy ne alapanyagot termeljünk, hanem késztermékeket, hogy ne vigyék el tőlünk a hasznot".
Fazekas Sándor szerint a minőségi húsipari termékeken túl prémium kategóriás borokkal kell megjelenni az Orosz Föderációban, ahol meg kell találni a helyét a magyar pálinkának is.
A magyar mezőgazdasági jelenlét növelése érdekében a vidékfejlesztési minisztérium mindent megtesz - hangsúlyozta a tárcavezető. A néhány hónapja hivatalába lépett orosz mezőgazdasági miniszterrel jó a kapcsolat. Nyikolaj Fjodorovval szerdai tárgyalásaikon megállapították: Magyarország és Oroszország viszonya baráti, nincsenek problémás ügyek.
"Nagy előny, hogy a magyar termelők megbízható, egészséges élelmiszert állítanak elő, ezért hálás dolog kiállni mellettük" - tette hozzá Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a moszkvai Arany Ősz mezőgazdasági kiállításon.
Forrás: MTI