http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/3998-bankszovetseg-vegrehajtjak-a-bankok-a-parlament-donteset#sigProId46b5c63b45
A bankszektor a parlament keddi döntését a jogszabályoknak megfelelően, további komoly terheket vállalva hajtja végre - közölte Magyar Bankszövetség az MTI-vel kedden.
Kiemelték: a Magyar Bankszövetség folytatja a civil szervezetekkel, szakértőkkel és társadalmi vezetőkkel a konzultációkat, hogy összegezze az eddigi észrevételeket, tapasztalatokat, valamint a szociális, jogi és közgazdasági hatásokat.
Kitérnek arra: az árfolyamgát egy komplex probléma részletesen, szakmailag kidolgozott megoldása, amely iránt mind a kormányzat, mind a jegybank, mind a bankszektor egyaránt elkötelezett, mivel komoly munkát fektettek bele. A devizahitelek kezelésében az árfolyamgát eddig több mint 170 ezer családnak hozott segítséget.
A közel két éve stabilan működő megoldás összhangban van azzal az alapgondolattal is, hogy a tehervállalás a devizahitelezésben érintett 3 fő szereplő - adósok, állam és a bankok - közös felelősségvállalására épüljön - olvasható a bankszövetség dokumentumában.
Az Országgyűlés kedden a Fidesz javaslatára döntött az árfolyamgát megnyitásáról és a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról.
A parlament nagy többséggel, kivételes sürgős eljárásban fogadta el a devizahitelesek segítésére hétfőn beterjesztett indítványt, amelyre az összes frakció - összesen 211 képviselő - igennel szavazott, csak hat független képviselő tartózkodott.
E szerint a kilakoltatási moratórium április 30-áig hosszabbodik meg.
A már működő árfolyamgát pedig - amely egyszerre vonatkozik a lakáscélú és a szabad felhasználású devizahitelekre - azoknak is hozzáférhetővé válik, akik eddig nem léphettek be: akinek 90 napon túli tartozása van, aki 20 millió forintnál több devizahitelt vett fel, illetve aki fizetéskönnyítő program hatálya alatt áll.
Az egyik előterjesztő, Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető hétfőn azt mondta: több mint 150 ezer olyan család van, amelynek három hónapon túli a tartozása, de szeretné fizetni a hitelét, még nem indult ellenük végrehajtási eljárás, így számukra megoldást jelenthet az árfolyamgát kiszélesítése.
Forrás: MTI