http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/4668-kuria-ervenytelen-az-arfolyamres-a-kasler-ugyben#sigProIdda42ae2ddb
A Kásler-ügyben tisztességtelenek és érvénytelenek az árfolyamrésre vonatkozó szerződéses rendelkezések - mondta ki a Kúria kedden.
A Kúria felülvizsgálati döntése szerint a Kásler házaspár és az OTP közötti devizahitel-szerződésnek érvénytelen az a két pontja, amely a vételi és az eladási árfolyamra vonatkozik; ahelyett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mindenkori hivatalos devizaárfolyamát kell alkalmazni. Egyebekben a vitatott szerződés érvényben marad.
Ebben az ügyben a Kúria kizárólag a Kásler házaspár szerződéséről döntött.
Kásler Árpád és felesége azért fordult bírósághoz, mert álláspontja szerint tisztességtelen az a - 2008-as, 14 millió forint kölcsönre kötött - devizahitel-szerződésükben foglalt kikötés, amely szerint a kölcsönt svájci frankban a folyósítás napján érvényes vételi árfolyamon állapítják meg, ugyanakkor az egyes fizetendő részletek forintösszegét majd az esedékességkor érvényes eladási árfolyamon kell meghatározni.
A perben támadott szerződési feltételeket - a korábban eljárt bíróságokkal egyezően - a Kúria is tisztességtelennek találta, mert álláspontja szerint a deviza alapú kölcsönszerződéseknél nincs átváltás csak átszámítás, amelyért a pénz átváltásakor szokásos díjazás nem jár.
A különnemű, vételi és eladási árfolyam alkalmazásából a pénzügyi intézményeknek ellenszolgáltatással nem fedezett bevétele, a fogyasztóknak pedig költsége keletkezik, ami tisztességtelen - mondta ki a Kúria.
A különböző árfolyamok alkalmazása a Kúria szerint azért is tisztességtelen, mert nem felel meg az Európai Unió Bíróságának (EUB) jelen ügyben a Kúria kezdeményezésére néhány hete meghozott ítélete által rögzített világos, érthető szabályozás követelményének. A szóbeli indoklás szerint a vitatott szerződés árfolyamrésre vonatkozó pontjai az átlagos fogyasztó által nem követhetők, az ügyfél csak nehezen látja át az őt terhelő kötelezettségeket.
A luxembourgi székhelyű bíróság ítéletéből következően a perben eljárt bíróságok kizárólag az érvénytelenség kiküszöbölésének módja tekintetében tévedtek, amikor is a perbeli szerződési feltételek érvénytelenségét a szerződés bírói módosításával szüntették meg.
Az EUB szerint a szerződés bírói módosítása helyett, a perbelihez hasonló tényállások esetén a tagállam jogának rendelkezése válik a szerződés részévé. Jelen üggyel összefüggésben a magyar polgári törvénykönyv (Ptk.) azt mondja ki, hogy a más pénznemben meghatározott tartozást a fizetés helyén és idején érvényben levő árfolyam alapulvételével kell átszámítani.
A vételi és eladási árfolyam alkalmazását előíró szerződési rendelkezések érvénytelensége folytán, azok helyébe a Ptk. megfelelő rendelkezése lép, mely szerint az MNB hivatalos deviza árfolyamát kell alkalmazni - mondta ki a Kúria.
A Kúria határozatának kihirdetését követően tartott sajtótájékoztatón Wellmann György, a Kúria polgári kollégiumának vezetője kérdésre válaszolva elmondta, hogy az árfolyamrés összege arányában nem jelentős része a devizahitel-szerződéseknek, többnyire mindössze másfél-két százalékra tehető.
A tisztességtelen árfolyamrés miatt érvénytelen szerződések jogkövetkezményeinek megállapítása kapcsán a kollégium-vezető kiemelte: megnyugtatóbb és kiszámíthatóbb a Ptk. MNB devizaárfolyamra vonatkozó rendelkezésnek alkalmazása, mintha minden egyes ügyben külön-külön bírói mérlegeléssel állapítanák meg az érvénytelenség következményeit.
Wellmann György kitért arra is, hogy irreális az a devizahitelesek körében felmerülő elvárás, hogy a kölcsön összegét se kelljen visszafizetni, ez még a szerződés érvénytelensége esetén sem merülhet fel.
A kollégiumvezető kérdésre válaszolva elmondta: jelenleg nem tanácsolná, hogy bírósághoz forduljanak a devizahitelesek az árfolyamrés ügyében, hiszen a várhatóan június 16-án megszülető jogegységi döntést követően a bankok nyilvánvalóan újra át fogják számolni az árfolyamréssel kapcsolatos költségeket.
Wellmann György megjegyezte azt is, hogy az árfolyamrés problémája nemcsak a lakáshitelekre, hanem általában a fogyasztói hitelekre vonatkozik.
Kásler Árpád a határozathirdetés után újságírók előtt arról beszélt, hogy "szerény becslése szerint" az árfolyamrés alapján 600-700 milliárd forintot kell a bankoknak visszafizetniük az ügyfelek részére. Azokban a családokban, ahol havi 100 ezer forintból élnek, az árfolyamrés összege, valamint hogy ezt évekig kellett fizetni, meghatározó tétel - tette hozzá. "A harc folytatódik", ez közügy, mivel sokan öngyilkosok lettek vagy külföldre menekültek - mondta Kásler Árpád.
A Kúria döntésének előzményeivel kapcsolatban a legfelsőbb bírói fórum honlapján olvasható, hogy már az elsőfokú bíróság is kimondta: a szerződés azon rendelkezései, amelyek a törlesztőrészletek forint összegét deviza eladási árfolyamon rendelik meghatározni, érvénytelenek. Az elsőfokú bíróság azonban jogkövetkezményként a szerződés bírói módosításával az eladási árfolyam helyett a vételi árfolyamot alkalmazta és a szerződés megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal érvényessé nyilvánította. Ezt a másodfokú bíróság is helybenhagyta és jogerőre emelte. Ez ellen fordult felülvizsgálati kérelemmel az OTP Jelzálogbank a Kúriához, kérve a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az első fokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását.
Az alperes vitatta, hogy a per tárgyát képező szerződési rendelkezések tisztességtelensége bíróság által vizsgálható lenne. Ezzel kapcsolatban a Kúria kimondta: az EUB döntésére is figyelemmel a perbeli különnemű árfolyamok alkalmazását előíró szerződéses rendelkezések nem tartoznak a főszolgáltatást megállapító, illetve a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányát meghatározó szerződéses kikötések körébe, ezért a bíróság vizsgálhatja ezen szerződési feltételek tisztességtelenségét.
Forrás: MTI