http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/4682-paks2-ev-vegre-befejezodik-a-beruhazasi-megallapodasok-elokeszitese#sigProIde9696a2532
A Roszatom tervei szerint az év végére befejeződik a paksi atomerőmű két új blokkjának megépítésével kapcsolatos alapvető beruházási, kereskedelmi megállapodások előkészítése - közölte Szergej Kirijenko, az orosz állami atomenergetikai cég vezérigazgatója a moszkvai Atomexpón hétfőn.
A nagyszabású nemzetközi rendezvény első napját záró sajtótájékoztatón Kirijenko magyar újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy egészében véve jól haladnak az előkészületekkel, amelyekre kidolgozták a menetrendet; a munkában nincs késedelem.
A Roszatom vezetője leszögezte, hogy fontosnak tartják az átláthatóságot a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatosan. Erre példának azt a múlt heti brüsszeli tanácskozást említette, amelyen a magyar kormány képviselőivel közösen tájékoztatták az Európai Bizottságot és az Euroatomot a tervekről.
Szergej Kirijenko azt mondta, abból indulnak ki, hogy az alapvető megállapodásokat az idén előkészítik, és az év végéig befejezik az egyeztetéseket is. Emlékeztetett arra, hogy a január közepén létrejött magyar-orosz kormányközi megállapodást követően tavasszal aláírták - megfogalmazása szerint igen kedvező feltételekkel - a mintegy 10 milliárd eurós orosz hitelnyújtásról szóló egyezményt is.
A magyar vállalkozásoknak a Paks II. megvalósításában való részvételi arányával kapcsolatosan a Roszatom vezérigazgatója jelezte, hogy ez a paksi bővítés költségének 40 százalékos értékét teszi majd ki.
Hozzátette, a kormányközi megállapodás során abból indultak ki, hogy több mint 10 ezer munkahelyet teremtenek a beruházással, és a részt vevő magyar vállalatok befizetései jelentősen növelni fogják a magyar költségvetést.
Kirijenko dicsérte a magyar gépgyártást, megjegyezve: több ilyen céggel működnek együtt. Hozzátette, hogy azok a cégek, amelyek megszerzik az atomiparban való tevékenységéhez szükséges engedélyeket, és beszállítói lesznek a paksi atomerőmű bővítési beruházásnak, a későbbiekben más országokban is a Roszatom partnerei lehetnek.
Forrás: MTI