Január 15 óta pörögnek az események: a forex cégek és a hazai brókercégek közül előkerülnek a problémásak, a befektetők pedig tanácstalanok, nem tudják, hol vannak biztonságban, és honnan kell menekülniük. A piac azonban ebben a körben, ha fájdalmasan is, de talán megtisztul, és jönnek a nyugalom évei.

A bűvös dátum

Január 15. óta minden más, mint előtte. Akkor a svájci jegybank borította fel a devizapiacot, aztán vélhetően ettől nem függetlenül jött a Buda-Cash ügy, tegnap egy újabb forex cégről, az Iron FX-ről jöttek aggasztó hírek, és most itt a Hungária Értékpapír esete. Dőlnek a csontvázak, avagy hullik a férgese, csakhogy ez így túl sokba kerül, sok az ügyfélveszteség, és a bizalom jócskán megcsappan.

Hasonlót láttunk már 98-ban az orosz válság alatt, vagy rá 10 évvel az ún. subprime válság idején, de akkor ezek hamar lezajlottak, gyors beavatkozásnak köszönhetően nem terjedt tovább a járvány, nem keletkeztek további veszteségek, nem kellett a befektetőknek attól félniük, hogy további brókercégek lehetnek érintettek.

Most pedig úgy történik ilyesmi, hogy semmilyen komolyabb válság nincs, a tőzsdék a csúcsokat döntögetik immár 6 éve. Pontosabban a piacokon nincs semmilyen válság, de a svájci jegybank kreált egyet, nem is kicsit, és ezzel elindította a lavinát. A svájci frank árfolyam limitjének minden hitegetés ellenére történő szabályozatlan eltörlése, mellyel még saját kormányukat is hátba döfték, olyan veszteségeket és egyben bizalmi válságot okozott, melynek hatására azóta is dőlnek a dominók.

Forex

Válasszuk ketté a dolgot. Az egyik a nemzetközi forex cégek esete. Nagyobb részük, akiknek fontos a bizalom és az átlátható működés, rögtön intézkedett, a negatív ügyfél egyenlegeket törölte. Ahol kellett, tőkét emeltek vagy akár cégátvételekre is sor került. A forgalom viszont teljesen érthető módon visszaesett, hisz a befektetők és a cégek számára is nyilvánvaló lett, hogy a piac sokkal kockázatosabb, mint addig gondolták. A befektetők óvatosabbak, a cégek pedig kénytelenek kisebb tőkeáttételt engedni. Így normalizálódik is a piac, de egyes cégek nehezen nyugszanak bele a forgalom csökkenésbe, ezért pilótajáték szerű módszerekkel próbálnak új ügyfeleket szerezni.

Ennek egyik példája az Iron FX, ahonnan tömegesen érkeztek ügyfélpanaszok, hogy nem utalják vissza a pénzt. Kiderült, hogy a cég, nem egyedüliként, olyan gyakorlatot folytatott, hogy bónuszt adnak, ha valaki további ügyfeleket hoz. Mit tesz erre az élelmes spekuláns? Viszi a (látszólag) új ügyfelet, nyit a saját és az új ügyfél számláján 1-1 ellentétes pozíciót, felveszi a bónuszt, és már meg is van az ingyenebéd. Nos, a brókercég (akinek ezzel számolnia kellett volna), felháborodottan próbálja kivizsgálni és kiszűrni az ilyen ügyleteket, és addig sem fizet. Nyilván túl sokat költöttek ezekre a bónuszokra, és most bajban vannak. Az ügyfelek pedig menekülnek, ha tudnak.

Itthoni szolgáltatók

A másik eset a hazai brókercégek helyzete. A Buda-Cash ügy részleteit ugyan nem ismerjük, de tudjuk, hogy ott egy régebbi keletű, nagy összegű probléma volt. Miután ez most kiderült, a befektetők kétségbeesetten vonják ki pénzeiket más cégektől is, így a problémásabbaknál likviditási gondok keletkeznek. Nem kizárt, hogy a Hungária értékpapírnál is ilyesmiről lehet szó, bár konkrétumot még nem tudunk.

A befektetők nincsenek könnyű helyzetben, mert még a régi, tapasztalt piaci szereplők is tanácstalanok. Ugyanakkor a brókercégek nagy része teljesen rendben van, jól működnek, és ők is fölöslegesen szenvednek a kialakult bizalmi válságtól. Mindenesetre azt mondhatjuk, hogy ez a folyamat most már gyorsan le fog zajlani, a csontvázak most mind kidőlnek pár hónap alatt, és utána csak a stabilak, megbízhatóak maradnak.

Forrás: privatbankar.hu