http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/858-ezert-akarja-az-eu-magyarorszagot-eljarasok-ala-vonni#sigProId8cd7e78d43
Ha az Európai Unió központja bele akar szólni a periféria országainak költségvetésébe, akkor ebből az következik, hogy ezek az államok újabb megszorításokra kényszerülnek, míg a fejlett államok beruháznak és fejlesztenek, azaz a szakadék tovább növekszik – mondta a Vasárnapi újságban Csath Magdolna közgazdász.
A szakember ezt annak kapcsán nyilatkozta, hogy szerinte Brüsszel a válság után meg akarja teremteni az EU-ban a politikai uniót is. Ez azt jelenti, hogy az országok költségvetésébe először az EU tekinthetne bele és nem a helyi kormány, illetve parlament, ami Csath Magdolna szerint rendkívül durva beavatkozás a nemzeti szuverenitásba. Az EU-ban, s így a döntések meghozatalában a vezető szerepet a gazdagabb központi államok viszik majd, a szegényebb periférikus országok kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek velük szemben – véli a közgazdász.
A Kossuth Rádiónak nyilatkozó szakember hozzátette, az EU azért kívánja Magyarországot eljárások alá vonni, mert – ha nem is erőteljesen –, de Magyarország próbál önálló úton járni, ami nem divat az Unióban.
Azzal kapcsolatban, hogy a 2011. évi GDP-növekedés Magyarországon 1,7 százalék volt, a szakember azt mondta, az okok egy része valószínű fenntartható, így az hogy a mezőgazdaság új piacokat szerzett keleten. „Ha itt folytatódik a sikeres diplomácia, akkor valószínű, hogy a mezőgazdaság a jövőben is jól fog teljesíteni.” A gazdaság növekedésében benne van a magyarországi autógyárak beruházásainak a hozama is – tette hozzá Csath Magdolna.
A közgazdász a tavalyi növekedés kapcsán azt is hangsúlyozta, nem szabad elfelejteni, hogy mihez viszonyítunk. Emlékeztetett rá, hogy gazdasági tekintetben Magyarország 2000 és 2010 között évi átlagban 0,63 százalékkal fejlődött, míg például Lengyelország 1,1, Szlovákia pedig 1,04 százalékkal. „Tehát, tulajdonképpen mi tíz éve lejtőn vagyunk, és ha ehhez mérjük az 1,7 százalékos növekedést, akkor az egy tisztességes eredmény” – mondta a Vasárnapi újságban Csath Magdolna közgazdász.
A hangfelvétel meghallgatható a Híradó oldalán: Kattintson ide...
Forrás: hirado.hu
Kapcsolódó blog bejegyzésünk:
Halj meg időben, ne okozz másoknak gondot