http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/9693-majus-vegeig-varjak-a-nevezeseket-a-viragos-magyarorszagert-versenyre#sigProId61f16d6837
Május 31-ig jelentkezhetnek a települések önkormányzatai a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyre - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
A 25 éve útjára indított kezdeményezés célja egyebek mellett a kulturált és vonzó településkép kialakítása, a településen élők összefogásának ösztönzése, a környezettudatos gondolkodás erősítése, a természeti és az építészeti örökség megőrzése és gyarapítása.
Borbás Marcsi, a verseny fővédnöke a műsorban felidézte, hogy 2017-ben rekordszámú, 312 település nevezett a versenyre, idén pedig ennél is több jelentkezőre számítanak. A pályázóknak a verseny országosan elismert, kertész, tájépítész, várostervező, környezetvédő és turisztikai szakemberekből álló szakmai zsűrije tanácsadást is nyújt a felkészülési és bírálati időszakban - tette hozzá.
Báthoryné Nagy Ildikó Réka, a verseny nemzeti koordinátora elmondta: idén öt kategóriában nevezhetnek a települések, így külön mérettetnek meg az ezer lakos alatti és feletti falvak, az 50 ezer lakos alatti és feletti városok, valamint Budapest kerületei.
A környezetszépítő megmérettetésre a jelentkezési határidő május 31.. Nevezni a polgármesterek tudnak, a regisztrációt a viragosmagyarorszag.hu oldalon tehetik meg. A részvétel díjmentes.
A verseny két fődíjas települése a 2019. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén (az Entente Florale Europe-n) képviselheti Magyarországot. Hozzátette: a 25. jubileumi év alkalmából minden pályázó település egy-egy facsemetét kap ajándékba.
Forrás: MTI