http://komlomedia.hu/komloi-naplo/12-sport/10603-harom-kupa-harom-komloi-erem-nagyuzem-a-komloi-gombozoknal#sigProIdced5e439e4
Az igen sűrűre sikerült év végi hajrában három versenyen is szerepeltek a komlói gombozók, Trecskó két II. osztályú ezüstje, és Szendrey Tőserdő Kupa főverseny bronza került a vitrinbe.
Tőserdő Kupa
Az év végére erősen besűrűsödő versenynaptár is közrejátszott abban, hogy a híresen jó körülményeket, exkluzív környezetet biztosító Tőserdő Kupára Lakitelekre csak 37 fő nevezett – a kétnapos főversenyre pedig 27-en. Utóbbi szűkebb mezőnyben most a DÖKE Komló is kevesebb játékossal képviselte magát – Szendrey, Trecskó és Gyozsán vizitált az Alföldön.
A 4 csoportból az első 4 jutott a 16 közé, ahol dupla mérkőzésen dőlt el, hogy ki játszhat a másnapi 8-as döntőben. Szendrey hibátlanul lépett tovább csoportjából, míg Trecskó és Gyozsán azonos csoportban játszott, de egyiküknek sem sikerült továbblépnie. Előbbi esetében ez meglepetés, utóbbitól nem annyira.
A másnapi 8-as döntő tétje az volt, hogy Szendrey be tud-e egy óriási hajrával kerülni a Tízek mezőnyébe. Ehhez a győzelem mellett az is kellett volna, hogy fő riválisa Szatmári Tamás ne végezzen 3. helynél előrébb. Nos, a két éljátékos nagy küzdelmet folytatott, de Tibor elfáradt a végére, így Szatmári nyerte a Tőserdő Kupát, míg Szendrey bronzérmes lett Mészáros mögött. A II. osztályúak mezőnyében Trecskó hatalmas küzdelemben lett 2., csak szétlövéssel maradt alul Nagy Dániellel szemben. A III. osztályúak mezőnye nem volt túl népes – pontosan 4 fő volt – de Gyozsán nem tudta egyetlen „osztálytársát” sem megelőzni, így csak az mutatja, hogy jól és eredményesen is játszott, hogy 36 ranglista pontot gyűjtött a hétvégén.
Tízek Bajnoksága, Palota Kupa
Sokan tartják úgy a gombozók közül, hogy jó versenyek vannak Rákospalotán. Mi sem ékesebb bizonyíték annál, hogy rekordközeli, a Tízek mezőnyével együtt 78 fő volt a nevezettek száma az idei évben. Fülöp a Tízekben, Takács, Trecskó, Major és Balla a II. osztályúak mezőnyében volt érdekelt a DÖKE Komló csapatából.
Fülöp, nem túlzás, soha nem látott gyenge teljesítménnyel rukkolt ki a Tízekben, 3 vereséggel kezdett, összességében 2 győzelem és 1 döntetlen került a neve mellé, és további 3 vesztes meccs, azaz összesen 6. Nincs mit ehhez hozzátenni, Elemérnek most nagyon nem jött ki a lépés, a kimaradó helyzetek mellé sok mezőnybeli hiba is társult. II. osztályú játékosaink közül ismét Trecskó szerepelt a legjobban, Takáccsal együtt bejutott a legjobb 8 közé, majd elkövette azt a bravúrt, hogy mindhárom mérkőzésén 0-0-t ért el a rendes játékidőben. A szétlövésekből az első kettőt nyerve ezüstérmet szerzett, így mentve meg a komlóiak becsületét ezen a versenyen. Takács a 7-8. helyen, míg Major és Balla a középmezőnyben végzett.
A két alkalom kiemelkedő teljesítményét két ezüsttel a II. osztályúak mezőnyében Trecskó szállította, bár nem volt maradéktalanul elégedett önmagával, hiszen a Tőserdő Kupán szeretett volna a 8-as döntőbe jutni. Szendrey bronzérme a körülményekhez képest nagyon jó eredmény. Soha rosszabb évzárást, bár egy kis örömgombfoci még vár a csapattagokra.
Forrás: Gyozsán Zoltán szakosztályvezető