2012. május 19-én meghívást kapott a Komlói Bányász Sport Klub Női Kosárlabda Szakosztályának Serdülő és Kadett korú csapata a Pakson megtartott utánpótlás tornára.

I. mérkőzés:

Bátaszék SE – KBSK Serdülő

43 – 64 (9-19; 14-11; 6-19; 14-15)

Legjobb dobók:

SZABÓ NÓRA 24, SZIGETI DALMA 11, TOPP DÓRA 8, Tóth Fanni, 7, Baksai Vivi 6, Miskolci Bianka, Lencsés Petra, Kontli Henrietta 2-2

Az első mérkőzésen a komlóiak a Bátaszék SE frissen alakult női gárdájával mérte össze tudásukat. Már az első negyed után bizonyossá vált, hogy a 40 perc alatt lányaink fognak dominálni. Remekült vezetett támadásokkal és szoros védekezéssel, sok labdaszerzéssel és a lepattanók begyűjtésével elhúzott a kék-fehér gárda. Szabóék már az első negyedben 10 pontos előnyre tettek szert, mely a félidőre ugyan csökkent, de a harmadik negyedben ismét begyújtották a rakétákat. Baksai, Szigeti, Tóth és Szabó sorra szerezte a labdákat a dobta a könnyű kosarakat, Ádám hatékonyan lepattanózott, Topp a gyűrű közelében jeleskedett, így a vezetés gyorsan 20 pontra hízott. A mérkőzésen így bátran forgathatta a csapatot Czukor János edző, aki bevetette az eddig kevesebb szerepet kapó Lencsés, Kontli, Miskolci és Martinek négyest is. A lányok éltek a lehetőséggel és szépen megoldották a rájuk bízott feladatot, pontokat, labdákat szereztek, bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. A negyedik negyedre már csak az volt a kérdés, hogy a komló minden játékosa szerez-e kosarat, ami sajnos nem jött össze, de a megérdemelt győzelem igen.

II. mérkőzés:

Paks Serdülő – KBSK Serdülő

111 – 39 (30-4; 34-12; 25-10; 22-13)

Legjobb Dobók:

TOPP DÓRA, SZIGETI DALMA 10-10, SZABÓ NÓRA 6, Baksai Vivi 5, Kontli Henrietta 4, Tóth Fanni, Ádám Annabella 2-2

Az első mérkőzés után 15 perc pihenőt kapott csak a komlói csapat, mely a hazai együttessel került szembe. Sajnos már az első negyedben látszott, hogy nem tudunk a saját tempónkban játszani, ugyanis nagyon elfáradtak a lányok a Bátaszék elleni csatában. Nehezen születtek a kosarak, míg a Paks – Országos Serdülő bajnokságban III. helyet megszerző – centerével könnyedén termelte egységeit. Nem adták fel azonban Toppék, de nem bírtak a frissebb erővel, így a végeredmény nem lehetett kérdés. A mérkőzésen dicséretre méltó volt a lányok küzdeni akarása, jellemző volt, hogy sokszor testi épségüket nem kímélve vetődtek egy-egy labdáért, vagy lepattanóért. A végén a vereséget is büszkén viselve nyújtottak kezet a komlói csapat játékosai az ellenfélnek

A serdülő mérkőzéseken Szabó Nórát választották a legjobb komlói játékosnak.

III. mérkőzés:

Paks Kadett – KBSK Kadett

41 – 70 (11-17; 10-20; 10-20; 10-13)

Legjobb dobók:

KAKÓCZ KATA 26/9, MILTNER SZANDRA 21, Farkas Mercédesz 7, BALÁZS REGINA, Csertán Csenge 6-6, SZABÓ NÓRA, Topp Dóra 2-2

A mérkőzésre az egész héten betegséggel küzdő Perleczky nélkül utazott el a komló csapata. Boglárka a mérkőzés előtt sok sikert és győzelmet kívánt csapattársainak, akik eleget is tettek kívánságának. Nagyon belekezdett a társaság, 5 perc elteltével már 2-10-et mutatott az eredményjelző, az első negyedet magabiztosan 7 ponttal nyerték a lányok. Azonban az igazi döbbenet a második és a harmadik negyedben érte a csarnokban szurkolókat, szerencsére a nem a komlóiak részről. Beindult a Kakócz henger, sorra szerezte a komlóiak 14-ese a pontokat a lepattanókat és a labdákat, szerencsére társa is akadt bőven. Pontszerzésben Miltner ismét koncentrált és eredményes volt, védekezésben Balázs gyűjtögette a sapkákat és a lepattanókat Szabóval együtt. Csertán és Farkas pedig a csapatmunkából vette ki a részét. A mérkőzésen sorra estek a szebbnél-szebb kosarak, mely során új taktikai elemeket is sikerült gyakorolni, Czukor edző nagy örömére, mely a jövőre nézve igen bíztató. A győzelem tehát nem volt kérdés, szinte a játék összes elemében felülmúlta az ellenfelét a KBSK.

A mérkőzés legjobbjának – a pontban, lepattanóban és labdaszerzésben is kétszámjegyű mutatót elérő – Kakócz Katát választották.

Gratulálunk!

Kosárlabda Toborzó Komló

2012. május 18-án Komlón, toborzót tartott a Komlói Bányász Sport Klub Női Kosárlabda Szakosztálya, a 2000. január 1-e után született lányoknak.

Az eseményen játékos feladatok körében, a KBSK igazolt kosárlabda játékosainak segítségével népszerűsítették a játékot a gyerek számára az egyesület edzői és vezetői, a majd egy órás foglakozáson.

A későbbiekben minden pénteken 14:30-15:30-ig várja az érdeklődő gyerekeket a Női Kosárlabda Szakosztály a komlói Sportközpontban. Érdeklődni lehet Czukor János edzőnél a 06209150422-es telefonszámon.

Forrás: Miki & Czukor János