Nyolc órától várták vasárnap reggel a nevezőket és az érdeklődőket az első komlói fél-maratoni futás szervezői. 13 kategóriában mintegy 150 induló állt rajthoz, s mindössze csak két versenyző adta fel. Ami érthető is a rendkívüli meleg miatt. A tízórai rajtra körülbelül 100-150 érdeklődő is megérkezett, s hangos tapssal biztatta a hőségben a futókat. A résztvevők elmondták, hogy rendkívül hangulatos volt a pálya, s örülnek, hogy Komló városa is „beszállt” a fél-maratoni versenyhelyszínek közé. Valamint a szervezés magas színvonalával is elégedettek voltak a sportolók.

Balogh Bettina főszervező, a DÖKE elnöke értékelte a versenyt a fél-maratoni futás után:

A DÖKE az előző évek rövidebb távú versenyei után úgy döntött, hogy 2012-ben egy hosszabb távú versennyel színesíti versenynaptárát, melynek eredményeként született meg a DÖKE-Félmaraton. A rendezvényre az ország minden részéről kívántak résztvevőket vonzani a szervezők, mely sikerült is: a rajthoz álltak közül többen érkeztek Budapestről, Szolnokról, Székesfehérvárról, Győrből, Szegedről, Kaposvárról és Pécsről is.

A nagy melegben a rendezők gyakori (átlagban 2-3 kilométerenkénti) frissítőkkel, hangulatos dekorációval és lelkes szurkolókkal igyekeztek könnyíteni a futók helyzetét. Sajnos azonban így is több induló a verseny feladására kényszerült. A versenyen 63 férfi és 32 női egyéni induló, valamint 18 váltó ért célba. Jutalmuk a nevükkel és időeredményükkel ellátott oklevél és egyedi emlékérem volt, valamint az, ami eddig még senkinek se adatott meg: gazdagodhattak az I. DÖKE-Félmaraton élményével.

Az eredményhirdetésen az egyénieknél nemenként 5-5 kategórián túl az abszolút 1-3. helyezett is díjazásban részesült, valamint a váltóknál a férfi, női és vegyes párosok is átvehették jól megérdemelt ajándékaikat. A támogatóknak köszönhetően további különdíjakat is kiosztottak: a legfiatalabb és legidősebb indulónak, a leggyorsabb női és férfi komlóinak és a legtöbb időt a pályán töltő futónak.

Mindenkinek gratulálunk!

A verseny dobogón végzett sportolói:

N1 kategória (12 - 20 év)

1 Récsei Rita

2 Nagy Melánia

N2 kategória (21 - 34 év)

1 Kácser Zita

2 Egervölgyi Lilla

3 Szatmári Adrienn

N3 kategória (35 - 49 év)

1 HAKSZER ERIKA (KOMLÓ)

2 Kovács Viktória

3 Varga Andrea

N4 kategória (50 - 59 év)

1 Vajdáné Marsai Zsuzsa

N5 kategória (60 év fölött)

1 Lencsés Éva

F1 kategória (12 - 20 év)

1 Marát Patrik

2 Halász Ádám

3 IGNÁCZ VENDEL (KOMLÓ)

F2 kategória (21 - 34 év)

1 Berecz Lajos

2 Tóth László

3 Ferge Dániel

F3 kategória (35 - 49 év)

1 Somogyi Károly János

2 Kiss Sándor

3 Varga István

F4 kategória (50 - 59 év)

1 CZIKE NÁNDOR (KOMLÓ)

2 Pikó Attila

3 TASNÁDI LÁSZLÓ (KOMLÓ)

F5 kategória (60 év fölött)

1 Sárosi János

2 Csönge Károly

Női váltó

1 TIMI – TEAM (KISNÉ FÉLIX TÍMEA, ÜRMÖSNÉ SZEPPER TÍMEA) (KOMLÓ)

2 DÖKE-IKREK (GERESICS Tímea, GERESICS Krisztina) (KOMLÓ)

3 Csomor - Varga Team (Csomor Mirabella, Varga Erika)

Férfi váltó

1, PSN Zrt (Tillai Gergő, Magyar Huba)

2, NO-NAME (KIS ISTVÁN, OROSZ CSABA) (KOMLÓ)

3, 4 KÉZ-LÁB IS (CZIKE NÁNDOR, DEÁK ROLAND)

Vegyes váltó

1 Komló-TEAM (Kovács György, Ekler Mónika)

2 TEHENEK (Somogyi Károly János, Hallgat-Somogyi Fanni)

3 Run4fun (Révész Beáta, Papp Ferenc)

Legidősebb: Lencsés Éva

Legfiatalabb: Récsei Rita

Legjobb komlói nő: Hakszer Erika

Legjobb komlói férfi: Kerekes Bukta

Forrás: Miki