Az alaposan átalakult Papp legénység vereséggel kezdte a bajnokságot a PLER FTC II otthonában. Ennek tudatában kötelező volt a győzelem Bányásznak itthon.

A mérkőzés előtt Hidasi Dániel vehette át a 2011-2012-es junior bajnokság gólkirályának járó serleget. Majd egy perces néma csenddel a nemrégiben elhunyt Lovai Károlyra emlékeztek a mérkőzésre kilátogatok.

A mérkőzés elején rendkívül pontatlanul játszottak Péter Szabóék, s ezt ki is használta a vendég Szentendre és 7:2-re vezettek, mikor Papp László időt kért. Az időkérést követően percről-percre javult Szappanosék játéka. A huszonharmadik percben helyre is állt a komlói csarnok rendje, átveszi a vezetést a Komló. A huszonötödik percben a vendégektől Kovács lő egy szépségdíjas gólt a bal felső sarokba, melytől elnémul a publikum. De Kilvingerék ezt nem hagyták szó nélkül, és a félidőre háromgólos vezetésre tettek szert.

A fordulás után Selymes kapus mutatott be egymásutánban 4 bravúrt a kapuban, melynek köszönhetően őrizte meg a vezetést a Bányász. Egyre gyorsabban és magabiztosan játszott a KBSK, ez a gól különbségben is. A fővárosiak pedig egyre feszültebbek lettek, először Szappanost könyökölte le Szaka, Piros lap helyett csak 2 percet kapott. Majd a lefújás előtt egy perccel Kovács ismét megvillogtatta a tudását. Azonban ezúttal nem a góllövő tudományát, hanem a boksz tudását, jutalma piros lap lett. Az eredményen azonban ez sem változtatott 8 gólos magabiztos győzelmet aratott Papp edző csapata.

Jegyzőkönyv:

KBSK Tom Trans – Szentendre 31:23 (14:11)

Komló, Sportközpont 500 néző

Játékvezetők:Horváth, Kosztand

KBSK:Selymes-, Győri5, Kilvinger 4, Péter Szabó, Nagy, Paic, Szomor9. Cserék: Mészáros(k), Liptai, Wéber1, Gász2, Musitz, Hidasi, Dénes.

Edző: Papp László

Szentendre: Ihász Á-, Pozsgai7, Deli, Szaka, Kovács1, Boros1, Konya4 Cserék: Verekes (k), Dóczi, Nagy1, Perényi4, Soproni5, Völkner, Ihász A, László, Mikula.

Edző: Hajdu Tamás

Eredmény alakulása: 5.p: 2:1, 8.p: 2:5, 20.p: 7:9, 23.p: 10:9, 30:p: 14:11, 35.p: 15:12, 40.p: 18:14, 50.p:24:19, 55. p: 28:20, 60.p: 31:23.

Következő hazai mérkőzés: Október 20.-án 17 órakor az MKP Siklós ellen.

Forrás: Miki