A bajnoki címvédő HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabda csapatát fogadta vasárnap Komlón a PINKK Pécsi 424 együttese.

Jól kezdte mérkőzést a Pécsi 424, mely rögtön a mérkőzés elején 8:1-es vezetésre tett szert. Azonban ezután jött az első negyed fekete leves, amelyet a Rába parti együttes szolgált fel a házigazda Pécs számára: 9 hazai pont mellé 20 vendég párosult, így hat ponttal vezetett a Győr a negyed végén. Majd a második 10 percben kezdett feljönni a PINKK, azonban sok hibát vétettek támadásban, ezeknek köszönhetően tíz pontos előnnyel vonulhattak a nagyszünetre Füzy Ákos tanítványai.

A második félidőben egyre agresszívebben védekezett a Pécs, s támadásban Török nyújtott emlékezetes teljesítményt, majd ismét pályára lépett Iványi az utolsó negyedben, aki nem csak sok éves rutinját, hanem szívét és a lelkét is a pályára hozta, s nem sokkal beállása után át is vette a vezetést csapata egy triplájának köszönhetően, melyet még kettő követett. S innentől kezdve szinte minden bejött a pécsi lányoknak. Óriási végjátékot produkálva megnyerték a mérkőzést Iványi Dalmáék! Aki kihagyta a mai meccset az bánhatja…

Jegyzőkönyv:

PINKK Pécsi 424-Hat Agro-UNI Győr 78-73 (17-23, 16-20, 18-13, 27-17)

Komló, 500 néző

Játékvezetők: Győrffy Pál Attila, Németh Csaba, Balog György

PINKK: Török 10/6, Ruják 11/3, LACZI 12, Kovács K. 1, DOROGOBUZOVA 20/3. Cs.: Kováts N. 6, IVÁNYI 16/9, Pénzes 2, Lengyel.

Edző: Roberto Hernandez

Agro-UNI Győr: HURST 22/9, Raksányi 9, Rasheed 2, Nagy-Bujdosó 5, KUBLINA 13. Cs.: Laklóth 9/3, Semsei, Nagy D., Shegog 11, Őri 2.

Edző: Fűzy Ákos.

ROBERTO HERNANDEZ: – Csodálatos mérkőzés volt. A kulcspillanatokban jól koncentráltunk, mentálisan is rendben voltunk. Tiszteltük az ellenfelet, de nem féltünk tőle.

FŰZY ÁKOS: – Gratulálok a hazaiaknak, példát mutattak küzdeni tudásból. Túl korán elhittük, hogy nyerhetünk.

Forrás: Miki