Szólt egykor a dal a Lauber Dezső sportcsarnokban, Pécsett. Összetartozott játékos, szurkoló szakvezető. Most két táborra szakadtak PEAC Pécs – Pécsi 424

Történelmi mérkőzés tehát Pécsett. Vendég a PINKK Pécsi 424 csapata. Születtek itt csodák, évtizedes barátságok, majd születtek ellentétek, reméljük nem kibékíthetetlen ellentétek. Lettek barátból ellenfelek. Ez a szörnyű baranyai (magyar, pécsi) valóság. Két pécsi csapat mérkőzése.

A feldobás előtt 40 perccel szólalt meg először a hajrá Pécs rigmus majd a vendég pécsi szurkolók elhaladnak egykori „otthonuk” előtt, s elfoglalják a vendég szektort. Ekkor már sejteni lehetett, hogy igazi rangadóra hangulat fog uralkodni a PEAC otthonában. Az első hangrobbanásra egészen a bemutatásig kellett várni. Jól kezdett a vendég pécsi csapat, s meg is lépett ellenfelétől 7:2-re. Majd a negyed felénél pályára lépett Iványi, akit az egész csarnok hatalmas tapssal köszöntött, csak úgy, mint első pontjait. Majd a negyed végén a PINKK párti szurkolók örülhettek, hisz kedvenceik 8 pontos előnnyel vághattak neki a második 10 percnek. A második negyedet kissé halványabban kezdte a Pécsi 424, s Hernandez edző vissza is cserélte a vendégek nyolcasát (Iványi Dalma), ekkor fel is javult a sötét mezes csapat elsősorban védekezésben, és öt pontos vezetéssel várhatták a második félidőt. Az első félidei krónikához hozzátartozik még, hogy Djokic edzőt háromszor figyelmeztették a bírók sportszerűtlen viselkedése miatt.

A harmadik negyedben szép lassan jött fel a PEAC, és ahogy ment az idő úgy egyre agresszívebbek lettek a felek, és lettek egyre hangosabbak a szurkolók is.

Tudni való volt, hogy az utolsó negyed lesz a döntő, hisz csak egy pont volt a két fél közt. Euro liga színvonalú negyedet produkált a két pécsi csapat, de még milyet! Többször jutottak lélektani előnyhöz Rujákék, de az igazi fordulat Dorogobuzova kipontozódása után történt: fej-fej mellett haladtak a felek, mikor elkövetkezett az utolsó perc. Először előny a PINKK-nél, majd pár másodperccel később a PEAC-nál, majd ismét döntetlen, s természetesen taktikai időkérések sem maradhattak el. Majd 17 másodperccel a vége előtt átveszi a vezetést a Pécsi 424 ismét. Támadhat a PEAC, s két másodperccel a vége előtt előbb elhibázzák a dobást, de a lepattanót Jeaschke értékesíti. Hernandez edző időt is kér, hisz így a támadó harmadból jöhet csapata. Iványi tört be a rövid szünet után a palánk alá azonban elhibázta a dobást, s így a PEAC Pécs örülhetett. A lefújás után mindkét fél hosszasan éltette kedvenc csapatát!

Jegyzőkönyv:

PEAC-PÉCS–PINKK Pécsi 424 64–63 (15–23, 13–10, 20–16, 16–14)

Pécs, 1800 néző, Játékvezetők: Földházi, Papp, Szabó.

PEAC-Pécs: Fűrész 10/3, Barbour 11, Dusanics 5/3, Horváth L. 12, Jaeschke 13. Cserék: Czirják 1, Csutorás 3, Czukor 2, Szamosi 7/3.

Edző: Zseljko Djokics

PINKK: Török Sz. 6 , Ruják N. 8, Laczi 7/3, Dorogobuzova 11/3, Brumermane 8. Cserék: Iványi 6, Kováts N. 6/3, Pénzes 6/3, Kovács K. 5/3. Edző:

Roberto Hernández

Djokics Zseljko: Büszke vagyok fiatal csapatomra, és köszönöm Imreh Ajtonynak, hogy jól térképezte fel az edzőváltáson áteső ellenfelet. Öröm volt ilyen hangulatban játszani.

Roberto Hernández: A szerencsésebb csapat nyert egy remek színvonalú, élvezetes találkozón.

Forrás: Miki