PEAC harmadszor, vagy PINKK először? Ez volt a kérdés a mérkőzés előtt, mely végig nyitott maradt, de nézzük mi történt a meccsen:

Szurkolásra nem panaszkodhattak a játékosok, hisz a két pécsi tábor igazán kitett magáért. Iványit például mindkét tábor éltette.

I. negyed: Kovátsot szó szerint felrúgja Dusanic, az 5. percben a bírák nem sípolnak. Majd a hatodik percben vezet először a vendég PINKK, melyet nagy ovációval fogad a vendég tábor, s ez a hangrobbanás már emlékeztet a pécsi női kosár hőskorszakára. Fel is javul védekezésben (elsősorban Iványinak köszönhetően) a vendég Pécs, és ennek köszönhetően 8:15-re meg is lépnek, a vendégek mestere (Djokic) időt kér. De semmi sem változik…

II. Negyed: A PEAC remekül kezdi a második tízpercet (13:0-s sorozat), hiába kért időt Hernandez 18:18-nál. De ha nehezen is, de talpra áll a vendég pécsi csapat, s a negyed végére a maga javára fordítja a mérkőzés állását 27:28 a félidő. A negyed krónikájához hozzá tartozik, hogy a végig remekül játszó Barbour az utolsó percben alapvető hibákat vétett –Iványiék örömére.

III. negyed: Jól kezd a Pécsi 424, a hazaiak kis bírósegédletre szorulnak, s így csak büntető dobásokkal közelítenek az ellenfelükhöz. Alig 5 perc telik el, s a vendégek mestere kér időt. A negyed végét jelző dudaszó pillanatában Barbour dob két pontot, és ezzel 5 pontos előnnyel várhatják Czirjákék az utolsó negyedet.

IV. negyed: Iványi remekel, és ezzel ismét fej-fej mellett vannak a felek. Fűrész a 34 percben egy buta hibát követ el, s mivel ez volt neki az ötödik személyije így kipontozódik (ekkor már a vendégeknél 4-en voltak négy faultnál…) Majd a 36. percben Sarok is kipontozódik.

A mérkőzés utolsó perce heroikus küzdelmet hoz. 24 másodperc van vissza a találkozóból Jeaschke szabálytalankodik Rujákkal szemben, aki értékesíti mindkét büntetőjét 54:54. Alig 8 másodperc a lefújásig: Nagy – Bujdosó révén előny a PEAC-nál. Időt kér Hernandez. A szusszanás után a Ruják tripla kísérlete pattan le a gyűrűről, a lepattanó is a PINKK-nél van azonban a dudaszó pillanatában ez is kimarad, így megmarad a PEAC Pécs előnye 56:54. Ha minimálisan is, de Djokic gárdájánál az előny, de minden Komlón dől el jövő hét csütörtökön…

A válasz pedig PEAC harmadszor.

Jegyzőkönyv:

PEAC-Pécs–PINKK-Pécsi 424 56-54 (11-18, 16-10, 15-9, 14-17)

Magyar Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés. Pécs, 900 néző.

Játékvezetők: Győrffy, Farkas, Németh

PEAC-Pécs: Fűrész 8/6, Barbour 18, Dusanics 8, Nagy-Bujdosó 10, Jeaschke 9. Csere: Horváth L. 2, Czirják 1, Szamosi, Raus.

Vezetőedző: Zseljko Djokics.

PINKK-Pécsi 424: Iványi 10/6, Ruják 19/3, Sarok, Dorogobuzova 13, Brumermane 2. Csere: Kováts N. 4, Pénzes, Laczi 6/3.

Vezetőedző: Roberto Hernandez.

Kipontozódott: Fűrész 34. p., Sarok 37. p.

Zseljko Djokics: Ez csak az első „félidő” volt, de örülök, hogy nyertünk.

Roberto Hernandez: Végig nyílttá tudtuk tenni a mérkőzést, a visszavágón bármi lehet.

Eredmény alakulása: 5.p:6:8, 10.p:11:18, 15.p:23:18, 20.p:27:28, 25.p:31:32, 30.p:42:37, 35.p:48:46 40.p:56:54

Forrás: Miki