Immár 5. éve, hogy a DÖKE megrendezi az adott évvel egyező másodperces futását. Idén így 33 percig és 33 másodpercig futottak a nevezők a Sportcsarnok - Eszperantó-tér - Városház-tér útvonalon.

Az előnevezők száma minden eddigit felülmúlt: 120-an jelezték részvételi szándékukat, akik ezért a rendezvény emblémázott pólóját is átvehették a rendezvény napján. Külön meglepetés volt számunkra a helyszíni nevezők tömege: összesen 47-en iratkoztak még fel a 2013 másodperces futásra május 5-én. Tekintettel arra, hogy nem minden nevező érkezett meg, összesen 161-en rótták a köröket a 600 méteres pályán. Az előző években valamennyi alkalommal 100-130 fő között ingadozott az erre az eseményre ellátogatók száma, a mostani 161 fővel azonban létszámrekordról beszélhetünk a másodperces futások történetében!

Ezúttal is minden megtett kör után tombolát kaptak a futók, melyekkel a szponzorok és a DÖKE által felajánlott több mint 100 ajándékért izgulhattak a futás utáni tombolasorsoláson. A fődíj ezúttal is a Jégkuckó Cukrászda tortája volt, ugyanakkor az ajándékok között szerepelt többek között ingyenes belépő a Sikonda Wellness-be, ZoZo pizzajegy és számos szebbnél-szebb Bizsutéria-ajándék.

Forrás: doke.hu