Felnőtt csapatunk a Regionális Női Bajnokság tavaszi fordulójának második körében a közvetlen rivális Pollack-HÖK csapatát fogadta.

Az őszi fordulóban Pécsen nagy izgalmak árán, de behúztuk a győzelmet, hazai pályán sem adhattuk alább!

A mérkőzés folyamán nagy elánnal és küzdéssel játszottak a lányok, néhol ötletes, közönségszórakoztató játékos bemutatva.

A első negyedben ugyan 5 perc alatt elhúzott ellenfelünk, de egy 12-0-ás rohammal átvettük a vezetést és nem is adtuk ki a kezünkből, egészen a harmadik negyed 8. percéig.

Csapatunknak azonban helyén volt a szíve és így egy magabiztos záró negyed után szép győzelmet arattunk, mely után repültek a csokik a pályára a lelkes szurkolóinknak köszönhetően.

Regionális Női Bajnokság Tavaszi, II. forduló

Komló, Városi Sportközpont 110 néző

Komlói Bányász – Pollack-HÖK 74 – 66 (21-18; 23-19; 13-18; 17-11)

Vezette: Szalóki, Korhertz

Dobók: KAKÓCZ KATA 16/6, MILTNER SZANDRA 16, BALÁZSNÉ MITUK ERIKA 11, ROMÁN RÉKA 10, Klonfár Dóra 5/3

Csere: SZABÓ NÓRA 10, Czukor-Mészáros Anett 4, Meszarics Réka 2, Pap Vanessza

Balázsné Mituk Erika, a csapat centere:

„40 perc küzdés, kitartás meghozta a várt eredményt, hazai pályán győztünk. Igyekeztünk edzőnk taktikai utasításait teljesíteni, így agresszív védekezésünkkel több labdát tudtunk szerezni, amit sokszor két pontra váltottunk be. Emberfogás elleni játékunk többször nagyon szép kosarakkal fejeződött be. Zóna ellen sokszor bizonytalanul járattuk a labdát, rossz passzok miatt az ellenfél indítani tudott. Mindezek ellenére kedden este Mi voltunk a jobbak! Köszönjük a szurkolást, reméljük máskor is megtisztelnek minket jelenlétükkel!”

Czukor János edző értékelése:

„Nagyon örülök ennek a magabiztos játéknak és a lányok hozzáállásának! Végre megosztottuk támadásban és védekezésben is erőinket, sok labdát szereztünk, rengeteg gólpasszt adtunk.

Nem szabad itt megállnunk, még keményebben kell dolgoznunk, ez előbb-utóbb az erősebb ellenfelek ellen is megmutatkozik majd a mérkőzéseken! Gratulálok csapatnak!”