Az Egyéni OB-n Fülöp Elemér a főversenyben ezüstérmes, Major 10. lett, a II. osztályú mezőnyt Trecskó János nyerte, Balla a középmezőnyben végzett. Az NB II-es csapatbajnokság 1. fordulóját gyenge kezdés után belelendülve a 6. helyen fejezte be a DÖKE Komló II., mindössze 1 pontra a feljutást jelentő 2. helytől. Csapatunk legjobbjai Takács és Balla voltak.

Egyéni OB 2018, Budapest 

A sűrű tavaszi gomb-menetrendben összetorlódtak a versenyek, nézzük mi történt az Egyéni OB-n. Az 58 fős mezőnyben a korábban megszokottakhoz képest, kevesebb komlói játékos szerepelt a mezőnyben. Most különböző okokból csak Fülöp Elemér, Trecskó János, Balla Antal és Major István nevezett a DÖKE keretéből a versenyre. Szendrey Tibor, aki eddig 8-szoros OB győztes, szintén arra kényszerült, hogy kihagyja a versenyt – pedig remek formában játszik az idei évben.

A verseny első szakasza csoportmérkőzésekkel kezdődött. Itt Balla Antalnak most kevésbé ment a játék, ellenben Fülöp, Trecskó és Major is tovább jutott a legjobb 16 közé. Itt négy négyfős csoportból lehetett bejutni a vasárnapi 10-es döntőbe. Fülöp bejutott, majd Major is követte őt a legjobb harmadikok közül. Bejuthatott volna Trecskó is a legjobb 10 közé, de ő a másnapi versenyben a II. osztályúak mezőnyét választotta – és milyen jól tette! A 9 fős II. osztályú döntőben veretlenül végzett az élen és ő állhatott a dobogó legfelső fokára. Kiváló eredmény, jár a jól megérdemelt gratuláció Trecskó Jánosnak, aki egyre jobb formába lendült ezen a tavaszon.

Fülöp és Major a főverseny döntőjében játszott, a jó formát a korábbi szakaszokból csak Elemérnek sikerült átmenteni. István erejéből most mindössze 3 döntetlenre futotta, de a 10. hely az OB-n II. osztályú játékosként kiváló eredmény. Fülöp jól és eredményesen játszott, veretlenül fejezte be a döntőt, de nem volt felhőtlen az öröme, mert éppen eggyel több volt a döntetlen a kelleténél. Történt ugyanis, hogy az utolsó fordulóban Elemérnek saját kezében volt a sorsa az aranyat illetően, ehhez le kellett volna győzni Lukács Viktor, de sajnos elképesztő balszerencsével 2-2 lett a vége, így Pákai előzött a végén, ő lett az idei bajnok.

Összességében igen sikeres verseny volt, Balla most a II. osztály középmezőnyében végzett, Trecskó megnyerte ezt az osztályt, Major bejutott a 10 közé, Fülöp ezüstérmes lett – szép eredmények kerültek a komlói gomb históriás könyvébe.

 

NB II. 1. forduló, Budapest

Az idei NB II-re kissé kalandosan érkezett meg a DÖKE Komló II. csapata. Balla, Trischler, Kelemen és Steller mellé csak a szombati nap délutánján érkezett meg Takács Zoltán. Ez némiképp meg is látszott az eredményeken, mert 3 vereséggel kezdett csapatunk. Zoli érkezésével betoppant az eredményesség is, a nap utolsó mérkőzését már megnyerte a Komló II. (Tesi II, 10-6). A vasárnapra jutó 5 mérkőzésből 4 győzelem, 1 vereség lett a mérleg – így 15 ponttal fejeztük be az 1. fordulót. Ezzel érdekesen szétszakadt a mezőny, az első 7 és az utolsó 3 csapatra. A listavezető Vác I. mögött három 16 pontos, és három 15 pontos csapat van, ez utóbbiak között van a Komló II. Több, mint kiegyensúlyozott a mezőny, nagy csaták várhatóak az őszi fordulóban, ahol még ebből a 7 csapatból bárki odaérhet a feljutó helyek egyikére, beleértve a DÖKE Komló II-t is. Az egyéni teljesítmények közül most egyértelműen kiemelkedik Takács és Balla eredménysora, NB I-es rutinjukkal „vitték hátukon” csapatunkat a 6. helyre.

Forrás: Gyozsán Zoltán