A tervek szerint nyolc gepárdot - öt hímet és három nőstényt - költöztetnek át idén novemberben a Dél-afrikai Köztársaságból Indiába, több mint fél évszázaddal azután, hogy a világ leggyorsabb szárazföldi állata kipusztult a dél-ázsiai országban - írja a BBC hírportálja.

"Végre megvannak a szükséges erőforrások és a terület a gepárdok visszatelepítéséhez" - mondta Jadvendradev Dzshala, az Indiai Vadvédelmi Intézet vezetője, a projektben részt vevő egyik szakértő, hozzátéve, hogy ez lesz a világon az első alkalom, hogy egy nagytestű húsevőt egyik kontinensről a másikra telepítenek át fajmegőrzés céljából.   

A világon élő hétezer gepárd többségének a Dél-afrikai Köztársaság, Namíbia és Botswana ad otthont. A veszélyeztetett macskafélét utoljára 1967-68-ban látták Indiában, ahol a faj egyedszáma már 1900-ra drasztikusan megfogyatkozott.   

A szakértők most Madhja Prades és Rádzsasztán államok területén jelöltek ki három helyszínt, egy nemzeti parkot és két vadrezervátumot a gepárdok számára.   

Az első nyolc példány a Madhja Prades állambeli Kuno nemzeti parkba fog érkezni, amely bővelkedik a macskaféle számára zsákmányt jelentő antilopokban és vaddisznókban.   

A szakértők szerint a gepárd rendkívül jól alkalmazkodik a különböző környezeti adottságokhoz. Afrika déli részén, ahol a gepárdok 60 százaléka él, a ragadozók remekül boldogulnak a sivatagokban, erdőkben, füves területeken és hegyekben egyaránt.   

Gyakran betérnek azonban gazdasági területekre is, hogy levadásszák a jószágokat, ami ember és állat közti konfliktust szül. A gepárdokra továbbá veszélyt jelent a többi ragadozó is.   

A Dél-afrikai Köztársaságban az oroszlánok és a hiénák a felelősek a vadon élő gepárdok halálának nagyjából feléért. A szakemberek szerint noha a gepárdok gyorsaságban legyőznek minden nagymacskát, az elejtett zsákmányukat sokszor nem tudják megóvni, a kicsinyeiket pedig gyakran elragadják a nagyobb ragadozók, például az oroszlánok.   

Az erdőkben és füves területekben gazdag, 730 négyzetkilométeres Kuno nemzeti park nagyon hasonlít ahhoz a területhez, ahol a gepárdok remekül érzik magukat a Dél-afrikai Köztársaságban. A parkban ugyanakkor a leopárdok jelenléte ad okot némi aggodalomra. Egyes szakértők szerint egy kerítéssel körülvett tigrisrezervátum megfelelőbb hely lenne az állatok számára Indiában.   

Az indiai környezetvédők egy része szkeptikusan tekint a projektre, mondván, hogy a gepárdoknak sokkal nagyobb élőhelyre van szükségük, ahol emberek, kutyák, leopárdok vagy tigrisek nélkül és bőséges zsákmányállat társaságában élhetnek.   

A tervek szerint a projekt részeként 40 gepárdot fognak betelepíteni Indiába a következő öt évben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 164 112 megtekintés

Videó: 52 676 101 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7537529

Jelenleg az oldalon

2
Online