Több fronton is változásra lehet számítani az ünnepek előtt a Google Térkép szolgáltatáson.

Bár a Google Térkép közvetlenül nem termel jövedelmet a vállalat számára, rengeteg olyan funkció van benne, amikkel közvetve mégis fontos része a vállalat bevételtermelő ökoszisztémájának, és a cég egyik legfontosabb szolgáltatása lett mára. Most pedig arról számolhatunk be, hogy több szempontból is hoz újításokat az elkövetkezendő időszakban.

Az ünnepi szezon előtt egyre több nagy bevásárlóközpontban, valamint repülőtéren lesz majd belső navigációs lehetőség a Térkép szolgáltatáson. Ennek köszönhetően a felhasználók könnyebben el tudnak majd igazodni, célirányosabban folytathatják le a különböző ügyeiket. Ez egyrészt jó azért, mert több időt tudnak más elfoglaltságra fordítani, másrészt pedig azért is pozitívum, mert a járványhelyzetben kevesebb időt kell eltölteni sok emberrel egy légtérben.

Egy ideje már tudja azt jelezni a Google, hogy egy bolt, esetleg más hely a térképen adott időszakban mennyire forgalmas. Ez egy kiváló funkció azok számára, akik szeretnék elkerülni a tömege. Éppen ezért a keresőóriás szakemberei megoldották, hogy még több helyen lehessen alkalmazni. Minden eddiginél több térképen jegyzett hely esetén lehet majd látni azt, hogy általában miként alakul a forgalmassága, valamint aktuálisan mennyire látogatott. Működik majd ez múzeumoknál, sőt mi több, nyitott terek esetén is. Így például a karácsonyi vásároknál is lehet majd erre támaszkodni.

Szintén jó funkciója a Google Térképnek az, hogy a helyek esetén, például a kocsmáknál, éttermeknél, lehet azt látni, hogy milyen árkategóriába sorolható. Ez is meg tudja könnyíteni a döntést a tervezések alkalmával. Az étlapnak az átbújása nélkül is felfedezhetőek a megfelelő éttermek. A jövőben pedig arra is lehetőség lesz, hogy még pontosabb visszajelzést tudjon adni a szolgáltatás egy-egy hely „megfizethetőségéről”.

Végül az Egyesült Államokban egyre több olyan hely lesz már a térképen jelölve, ahol lehetőség lesz ételt átvenni. Ez kiváló lehetőség azok számára, akiknek nincs ideje főzni, ebédet, vacsorát készíteni, de nem is szeretnének beülni egy zsúfolt étterembe. Folyamatosan szaporodnak azok az ételt, élelmiszert árusító pontok, ahol lényegében rendelésre lehet majd átvenni a kívánt dolgokat.

Ennek a funkciónak a használatakor mindkét fél látni fogja majd a becsült érkezési időpontokat, hogy az átvétel a lehető legsimábban menjen, és minimális legyen a várakozási idő. A Google adatai szerint azok, akik ezt már használják, kevesebb mint 5 percet szoktak várni az átvételi pontokon, ennek köszönhetően nagy stressztől és sok várakozással töltött időtől mentesülnek.

Ezek az újításai a Google Térképnek mind a következő hetekben lesznek elérhetőek a felhasználók számára. A szolgáltatás fokozatosan fogja bevezetni a friss fejlesztéseket, és ezeket javarészt a szerveroldalon aktiválja majd a vállalat.

Forrás: ipon.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 143 435 megtekintés

Videó: 52 658 835 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535398

Jelenleg az oldalon

2
Online