Véget ért az ősz valamennyi csapat számára ma közöljük a legfrissebb átigazolási pletykákat… többek közt!

MotoCross: Molnár Alexandra lecseréli motorját egy rollerra, s nevez a Dakar rallyra, s ezzel üzen hadat a Palikéknak.

Orosz Csaba a DÖKE atlétája átigazol Nagy Ivó klubba ahol ígéretéhez híven mértéktartóan fog inni, mérték a vödör…

Balog Bettina és Tasnádi Tas javaslatára az elkövetkezendő évben minden DÖKE-s rendezvény díjátadóját egy leánykérés fogja követni az utánpótlás képzés jegyében!

A KBSK labdarúgó csapatának háza táján sem unalmasak az ünnepek: Torinóból tegnap érkezett haza Ordas Miklós és az őt kísérő delegáció, s a rögtönzött sajtó tájékoztatón bejelentette, hogy Kalmár Bence a Juventusban folytathatja karrierjét, helyére Alexandro Del Piero érkezik. Így nem állhat össze a nagy duó most sem.

A KBSK Tom-Trans kézilabdacsapatának vezetői sem tétlenkedtek több játékossal is tárgyaltak, de közülük csak Szente Gábor kapus, Habuczky Tamás mondott igent a komlói vezetőknek.

Szintén a DÖKE háza tájáról kaptuk az információt, még hozzá a kézilabdázókról, miszerint Kovács János Kielbe szerződött (ennyit üzent egykori társainak: „Ich feuerte 10 Tore in Berlin, Hey hey gutes Spiel!”), míg Hidasi Bálint a balatoni és makói kitérője után dubaiban folytatja pályafutását!

PINKK az alábbi közleményt adta hírül portálunknak: Hosszas huzavona után sikerült elérnünk a MKOSZ-ben, hogy Komlón 10 centivel nagyobb sugarú legyen a gyűrű átmérője.

Czukor János a KBSK női kosárlabda csapatának edzője miután élesen kritizálta a játékvezetők tevékenységét lemondott posztjáról, s a jövőben szakmai igazgatóként fog kedveskedni a bíráknak, néhány impozáns fejcsóválással.

Kerékpár sport rajongói sem fognak program nélkül maradni hisz a Tour De France mezőnye a németalföldi válságra való tekintette kompra száll (ami Mohácson köt ki), s megtéve Mohács- Pécs-Mánfa - Komló útvonalat tovább halad Párizs felé, és információink szerint ismét lesz magyar érdekeltsége a versenynek, hisz Zsálig Ákos a DÖKE mindenkori fotósa elérte a kívánt szintidőt így ő készítheti a Komlóra érkezőkről a célfotót.

Végül a városi kispályás bajnokságból kaptuk a hírt, hogy a jövőben a Faló Kickers csapatát erősíti a brazil Falcao, ezzel öregbíti tovább a méltán híres bajnokságot.

ILA a komló foci élő lexIKONja feladja szurkolói énjét, s a klub szolgálatában folytatja tovább tevékenységét, mint magát megnevezni nem kívánó főszponzor . . .

A KBSK öregfiúk csapata is erősített a tél folyamán, s náluk folytatja Détári Lajos, a környékbeli vendéglátó ipari egységek legnagyobb örömére…

Köszönjük az egész éves kitüntető figyelmüket! Januárban folytatása következik!

BÚÉK!

De hová tűnt a pendrivom?

A megjelent írás csupán a képzelet szüleménye! Ha bármely érintettet megbántottam volna, attól szíves elnézését kérem!

Forrás: Miki