Az amerikai szórakoztatóipar újabb érdekes javaslattal állt elő: azt akarja elérni a kormánynál, hogy a termékekbe akár kártevőket is integrálhasson a szerzői jogsértések felderítésére.

Az Amerikai Egyesült Államok kabinetjéhez eljuttatott IP Commission Report című jelentésben többek között az szerepel, hogy a Commission on the Theft of American Intellectual Property nevű szórakoztatóipari szervezet rootkiteket, trójai programokat és más vírusokat használna az adattárolókon azért, hogy a zenei albumok, a filmek és a PC-s játékok kapcsán elkövetett jogsértéseket felderítse. A dokumentumban emellett javaslatként szerepel a vízjelek alkalmazása az eredeti fájlok azonosítására, továbbá az is, hogy a szerzői jog által védett fájlokat megnyitó számítógépek működését blokkolni kell. Aki szeretné feloldani ezt a korlátozást az kénytelen lenne az illetékes hatóságokhoz fordulni, hogy megkaphassa az ehhez szükséges jelszót.

Lehetővé tennék a filmstúdiók, zenei kiadók és más vállalatok számára, hogy a hozzájuk tartozó információkat bármely hálózatban akár a távolból is törölhessék. A szervezet még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy engedélyezni kellene a kalózmásolatokat készítő vagy terjesztő hálózatok és szerverek fizikai megsemmisítését. Továbbá megakadályoznák a bizonyítékként szolgáló kalózkópiák törlését a szerverekről. A dokumentum készítő amiatt panaszkodnak, hogy ezek a lehetőségek jelenleg nem legálisak. Szerintük miután a támadó jellegű hackerek ellen napjainkban nem vezethető aktív harc, ezért komoly károk várhatók a világhálón és az amerikai gazdaságban.

Az utolsó felvetés pedig az, hogy legálisan kémszoftverekkel, rootkitekkel és saját fejlesztésű (!) trójai programokkal látnák el az adathordozókat, vagyis a műsoros CD- és DVD-lemezeket azért, hogy a kalózmásolatokat készítő személyek nyomára lehessen bukkanni. Konkrét intézkedésként felmerült az is, hogy az így megfertőzött számítógép webkamerája segítségével elkészítsék az illető fotóját, hogy később meg lehessen állapítani a személyazonosságát. A testület tagjai egykori kormánytagok, magas rangú katonatisztek és vezetők (például Dennis Blair, a nemzeti hírszerzés volt vezetője), Jon Huntsman egykori kínai nagykövet és utahi kormányzó, valamint Craig Barrett, az Intel volt vezérigazgatója.

A javasolt megoldások nem számítanak újdonságnak. A Sony zenei CD-in már 2005-ben felbukkant egy rootkit. A kiadott javítás ugyan eltávolította a különleges "másolásvédelem" rejtőzködő képességét, így a felhasználók letörölhették a Sony alkalmazását. Ez azonban azzal járt együtt, hogy rendszerük ezután nem tudta lejátszani az érintett zenei CD-ket. Ezután 2007-ben is felmerült, hogy ismét rootkitet használ a japán konszern.

Forrás: sg.hu