http://komlomedia.hu/komloi-naplo/14-iq-light/4363-a-sziv-mukodest-is-figyeli-az-okos-ruha#sigProIda36990858f
Egy japán gyártó ruhadarabokba építi érzékelőit, amelyek folyamatosan figyelik a szívműködést.
A Toray nevű japán cég hónapok óta dolgozik az úgynevezett okos ruhaelemek tökéletesítésén, a munka eredményeként pedig már be is mutatták az első ilyen példányokat. A felhasználás sokrétű lehet, egyelőre azonban a szívműködést monitorozó változatokat ismerhetjük csak meg.
A Hitoe, azaz "egy réteg" névre keresztelt fejlesztés a cég nanoszálas megoldását tartalmazza, amelyet egy közvetítő rétegbe ágyaznak be. Érdekessége, hogy az erre kiválasztott ruhadarabon mindössze két, formájában és méretében leginkább nikotintapaszra emlékeztető folt helyezkedik el, amelyek elektródaként üzemelnek, így folyamatosan mérik a szívdobogást és a kardiogramhoz hasonló szívgörbét is fel tudnak vázolni, természetesen a megfelelő, hozzájuk kapcsolódó alkalmazás segítségével.
Ez utóbbit a szigetországban a helyi NTT DoCoMo szolgáltató biztosítaná, amely nyilván saját okostelefonjain, pontosabban az azokon helyet kapó alkalmazásokon keresztül ismertetné a fejlesztés által összegyűjtött adatokat. Itt számos különböző felhasználási terület jöhet szóba, de ehhez még szükség lesz az érzékelők méretének további csökkentéséhez - a jelenlegi munkálatok erre koncentrálódnak, mivel szeretnék szinte teljesen eltüntetni a ruhán látható kidudorodást, hiszen ez olykor zavaró lehet a viselő számára.
Amennyiben ezt a fázist is siker koronázza, a mindennapokban is megjelenhetnek a ruhaelemekbe épített érzékelők, ez már csak idő kérdése.
Forrás: sg.hu