Egy kanadai cég a NASA segítségével Ultra HD felbontásban sugározná műsorát bolygónkról. A nemzetközi űrállomás már hosszú ideje a Föld körül kering, hasznosítása pedig több új szempontból is felmerült. Egy orosz kezdeményezést végül kanadaiak valósítanak meg, ennek köszönhetően pedig minden korábbinál részletesebb felvételen, élőben vehetjük majd szemügyre bolygónkat.

Az UrtheCast névre keresztelt, magánkézben lévő cég jelezte, hogy a nyár folyamán megkezdik saját stream szolgáltatásukat, amely az interaktív webes platformnak és a még nagyobb felbontásnak köszönhetően jobb élményt hivatott nyújtani a felhasználóknak. Az oldal révén bárki saját számítógépén követheti majd az ISS útját, pontosabban az állomáson rögzített kamera által közvetített tartalmat, köszönhetően a NASA által még tavaly kísérleti jelleggel beindított High Definition Earth Viewing (HDEV) programnak, hiszen a cég ennek adását veszi át saját oldalára.

Az illetékesek elmondása szerint az érdeklődéssel nem lesz probléma, hiszen a NASA oldalát eddig 46 millió alkalommal tekintették meg, de azért a nyár folyamán esedékes indulást egy további kezdeményezéssel is igyekeznek megkönnyíteni. Megállapodást kötöttek ugyanis a Pepsivel, amelynek révén az ISS-en készített anyagokból ők is rövidfilmet készítenek, azzal pedig beneveznek az őszi Pepsi Challenge versenyre, hogy még nagyobb visszhangot váltsanak ki az internetezők táborából.

Az ötlettel eredetileg az orosz űrügynökség kereste meg a cég társalapítójának korábbi munkaadóját, a visszautasítást követően azonban Wade Larson maga kezdett el dolgozni a projekten. Igazi garázscégről van szó, amely rövid idő alatt kinőtte magát, hiszen ma már az ENSZ és a Pepsi mellett a klímaváltozással foglalkozó kutatókat is kiszolgálnak.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...