Az ország lakossága gyorsan öregszik és nem szeretik a külföldieket, a hiányzó munkaerőt gépekkel fogják pótolni.

A Nomura Kutatóintézet (NRI) adatelemzői rámutattak, hogy 20 év múlva már a helyi munkahelyek közel 50 százalékát fogják robotok betölteni. A következő esztendőkben a munkahelyek automatizálási folyamata felgyorsulhat. Yumi Wakao japán kutató Michael Osborne brit professzorral, az Oxford Egyetem munkatársával közösen 601 különböző munkát elemzett ki és a saját adatai alapján azt találta, hogy azok 49 százalékát egy számítógépes rendszer is elvégezheti, míg a nem ismétlődő feladatokban az emberek nehezebben lecserélhetők.

Osborne korábban ezt a vizsgálatot elvégezte az Amerikai Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is, ahol ez az arány kisebb volt. Az USA-ban 2035-ig a munkák 47 százalékát, míg Nagy-Britanniában 35 százalékát végezhetnék el robotok. "Persze ez csak hipotetikus becslés, mely nem veszi figyelembe a szociális tényezőket." - mondta Yumi Wakao. A szakértők minden esetben azt vették figyelembe, hogy mennyi kreativitás szükséges egy munka elvégzéséhez. A leginkább veszélyeztetett szakmák a taxisofőröké, a biztonsági őröké, a recepciósoké és az adatrögzítést végzőké - ezek jó részét már ma is gépek végzik.

Japánban a robotok a jövőben megoldást jelenthetnek a társadalom öregedésére. Ez az egyik fő oka annak, hogy az ország vezető az ilyen jellegű technológiák fejlesztésében, s egy ideje már az ápolási feladatok és a különböző szolgáltatások elvégzésére képes robotok megalkotására összpontosít. A szigetországban 2020-ra 400 000 segítő fog hiányozni, őket pótolnák a robotokkal. Idén áprilisban be is mutattak egy ápolórobotot, júniusban pedig ezer társalkodórobot kelt el egyetlen perc alatt.

Forrás: sg.hu / Kattintson ide...