http://komlomedia.hu/komloi-naplo/14-iq-light/7228-halalos-balesetet-okozott-egy-tesla-model-s-az-egyesult-allamokban#sigProId3e3d2bec92
Egy önvezető Tesla halálos baleset részese volt, a hatóság vizsgálódik, a részvények zuhannak.
Nem így képzelte a hét zárását a Tesla: az amerikai autópálya-biztonsági hivatal (NHTSA) bejelentette, hogy vizsgálatot indít, miután a cég egyik önvezető autójának sofőrje meghalt egy balesetben. Korábban soha nem történt ilyen.
A Tesla régóta meg kívánja változtatni az autózási szokásokat, először az e-autók felé fordultak, majd egyre nagyobb hangsúlyt kaptak az önvezető autók is a flottában. Sokáig nem is volt semmi gond, a robotpilóták nem okoztak balesetet, amikor mégis valami szerencsétlenség történt, akkor kivétel nélkül minden esetben kiderült, hogy a másik, emberi sofőr volt a hibás (leggyakrabban egyébként piros lámpánál hajtottak bele hátulról a robotpilóta vezette kocsikba).
Most azonban úgy tűnik, itt a fordulat: május hetedikén ugyanis, hiába volt száraz az út és napos az idő, a Tesla S modellje, miközben robotpilóta vezette egy kamionnal ütközött, így pedig utasa, a 40 éves Joshua Brown életét vesztette. Ezek után jelentette be tegnap este a NHTSA, hogy vizsgálatot indít az ügyben, sőt ennek keretében 25 ezer ilyen típusú Teslát is átvizsgálnak - számol be a Reuters.
Az ügy nemcsak a Teslának kínos, hanem a többi önvezető autóval próbálkozó cégnek is, legyen szó a Google-ról, vagy a Nissanról. Ezek a cégek ugyanis az elmúlt években súlyos milliárdokat költöttek a fejlesztésekre és az utóbbi időben valóban úgy tűnt, hogy semmi sem menti meg az emberiséget az önvezető autóktól. Ám lehet, hogy a mostani baleset átírja a történetet, hiszen a robotpilóta legkényesebb pontja mindig is a biztonság volt, így ha ez bizalom megtörik, az akár végzetes következményekkel is járhat az iparág számára.
A NHTSA beszámolója szerint egyébként a baleset úgy történt, hogy egy kereszteződésnél egy kamion balra fordult a Tesla előtt, ám a robotpilóta ezt nem észlelte időben, így a féket sem használta. A Tesla egy blogbejegyzésben reagált, ebben azt írták, hogy "se az autópilóta, se a vezető nem észlelte a napfényes időben a kamion fehér oldalát, ezért nem használták a féket". A Tesla szerint az önvezető mód egy kisegítő szolgáltatás, amely megkövetelné, hogy ettől függetlenül a sofőr figyeljen és kezét a kormányon tartsa, hogy bármikor átvehesse az irányítást.
A cég azt is hangsúlyozta, hogy ezt megelőzően az önvezető autói 208 millió kilométert tettek meg halálos baleset nélkül. Mindez azonban nem volt elég ahhoz, hogy a tőzsdei kereskedésben ne zuhanjon meg a Tesla árfolyama, amely eddig mintegy 3 százalékot vesztett értékéből. Azonban, ha a hatóság vizsgálata nyomán kiderül, hogy valóban a robotpilóta volt a hibás, úgy a cég félhet, hogy az eddigieknél jóval nagyobb zuhanást kénytelenek majd elkönyvelni.
Forrás: napi.hu / reuters.com Kattintson ide...