Egyszerre több lap is beszámolt a hónap közepén az olaszországi Campi Flegrei aktuális helyzetéről, amely már évekkel ezelőtt nagy figyelmet keltett a szakértők körében, az utóbbi hónapokban azonban további aktivitás jeleit mutatta. Itt komolyan felmerül egy újabb kitörés lehetősége, amely viszont igencsak kellemetlen következményekkel járna.

A Washington Post írásában például arról olvashatunk, hogy a Rómától mintegy 200 km-re délre található egykori vulkán (amely ma egy kaldera, vagyis vulkáni eredetű felszíni képződmény formáját veszi fel) éledezőben van. Kénsav, gejzírek, illetve gőzölgő mocsár fogadja az ide látogatókat, kisebb földmozgásokat is rendszeresen észlelnek, ez pedig arra utal, hogy közeleg a kritikus pont, amikor a magmakamrában annyi gáz halmozódik fel, hogy az akár lerobbanthatja a fedő rétegeket – ellenkező esetben viszont a magma túl sok vizet veszít, megszilárdul és megáll a felfelé tartó mozgása.

Az utolsó kitörésre itt 1538-ban került sor, vajmi kevés megbízható tudományos adatunk van tehát erről, bár azt tudjuk, hogy a Monte Nuovo az akkor kilövellt anyagból jött létre. Maga a kaldera viszont 39 ezer éves, ez pedig az elmúlt 200 ezer év európai történetének legnagyobb kilövellésének eredménye, ami vulkanikus telet hozott magával, elvezetve a neandervölgyi ember kihalásához. A mostani éledezés természetesen már jó ideje zajlik, itt az elmúlt fél évszázadban folyamatos volt a megfigyelés és az adatrögzítés, a státuszt azonban csak 2012-ben változtatták zöldről citromsárgára, az alacsony szintű szeizmikus aktivitás gyakorisága pedig szintén az utóbbi néhány évben változott meg.

Az Aleut-szigetek keleti részén eközben kétszer is kitört egy aktív vulkán, amely némileg kibővítette a szóban forgó szigetet. Az alaszkai hatóság helyzetjelentése szerint a Bogoslof emberéleteket nem veszélyeztet (hiszen 100 km-s körzetben nincs lakott terület), így ez jóval könnyebb feladatot jelent az illetékeseknek.

Forrás: sg.hu / washingtonpost.com