http://komlomedia.hu/komloi-naplo/9-kulfold/10576-stoltenberg-oroszorszag-megserti-az-inf-szerzodes-rendelkezeseit#sigProId8256a2dec6
A NATO külügyminiszterei egyetértenek abban, hogy Oroszország megsérti a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló megállapodás (INF) rendelkezéseit - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben.
Jens Stoltenberg a szövetség külügyminiszterei kedden kezdődött tanácskozásának szünetében tartott sajtótájékoztatóján elmondta, arra a következtetésre jutottak, hogy Oroszország bizonyíthatóan új rakétarendszert fejlesztett ki és hozott létre, amely teljes mértékben megsérti a kulcsfontosságú szerződést, amely 30 éven át őrizte a NATO, partnerországai és az egész világ biztonságát.
A külügyminiszterek elfogadott nyilatkozatukban felszólították Oroszországot, hogy teljes körűen és ellenőrizhető módon azonnal térjen vissza a szerződés rendelkezéseihez. A szövetségesek továbbá szilárd elkötelezettségüket fejezték ki egy hatékony nemzetközi fegyverellenőrzési rendszer megőrzése és a leszerelés mellett - tette hozzá a főtitkár.
Mint elmondta, az Egyesült Államok és más szövetségesek is számos alkalommal tettek erőfeszítést az Oroszországgal való együttműködésre és kértek választ az új rakétaprogramról. Oroszország azonban nem adott kielégítő választ, továbbra is gyártotta és telepítette a szerződés szerint tiltott rakétákat. Az INF-szerződés megsértése megnehezíti a fegyverek hatékony ellenőrzésére és leszerelésére irányuló törekvések sikerét, és alapjaiban ássa alá a szövetségesek biztonságát. A fegyverek ellenőrzésére vonatkozó megállapodások csak akkor érvényesek, ha minden fél tiszteletben tartja azokat - közölte..
"Nem kérdéses, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben megfelel a szerződésnek. Nincsenek új amerikai rakéták Európában, de új orosz rakéták vannak Európa közvetlen szomszédságában. A helyzet, amelyben az Egyesült Államok betartja a szerződést és Oroszország nem, egyszerűen nem tartható fenn" - fogalmazott Stoltenberg.
A nyilatkozat szövege szerint a szövetségesek továbbra is elkötelezettek a stratégiai stabilitás és az euro-atlanti egység megőrzése mellett. A NATO folytatja átfogó elrettentési és védelmi politikáját, hitelessége és eredményessége érdekében pedig a rendszeres konzultációt Oroszországgal. A NATO a konfliktusok megelőzése és a béke megőrzése érdekében cselekszik, és párbeszédet keres Moszkvával - szögezték le.
"Nem akarunk új fegyverkezési versenyt. Nem akarunk új hidegháborút. A szövetségesek továbbra is az Oroszországgal való jobb kapcsolat érdekében fognak dolgozni" - húzta alá a főtitkár.
Oroszországnak még van egy utolsó esélye arra, hogy visszatérjen az INF-egyezmény rendelkezéseihez és megfeleljen azoknak. A katonai szövetségnek pedig fel kell készülnie az érintett nukleáris fegyverek megsemmisítését célzó szerződés nélküli világra - közölte.
A főtitkár a Kercsi-szorosban nemrégiben történt orosz-ukrán incidenssel kapcsolatos kérdésre válaszolva kijelentette, Oroszországnak tennie kell a feszültségek elmérgesedése ellen. Arra figyelmeztetett, hogy Oroszország krími jelenlétét "befolyásának kiterjesztésére" használja.
A NATO továbbra is közelről figyeli a helyet alakulását, jelen van a térségben és továbbra is azt várja Oroszországtól, hogy engedje szabadon a fogva tartott ukrán katonákat és hajókat, valamint azt, hogy tartsa tiszteletben nemzetközi kötelességeit, lehetővé téve a hajózást a Kercsi-szorosban és az Azovi-tengeren, valamint az akadálytalan hozzáférést az ukrán kikötőkhöz - fogalmazott a NATO főtitkára.
Heiko Maas német külügyminiszter nyilatkozatában kijelentette, a szövetség mindent megtesz a kialakult konfliktus elmérgesedése ellen. Ez kizárólag békés, tárgyalásos úton következhet be - húzta alá.
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter sajtóértekezletén üdvözölte a NATO politikai támogatását, ugyanakkor kijelentette, noha erős nyilatkozatok születtek, nem szabad azok szintjén maradni. Egyeztetett választ kell adni Oroszország cselekedeteire - tette hozzá.
Az ukrán külügyminiszter azt javasolta, hogy a NATO befolyását felhasználva járjon közbe annak érdekében, hogy megtiltsák orosz hajók belépését más országok kikötőibe, ha Moszkva továbbra is gátolja az Azovi-tengeri hajózást. Hozzátette, javaslatát meg kívánja tárgyalni az európai uniós tagországokkal is a jövő hét folyamán.
A kétnapos külügyminiszteri tanácskozás középpontjában egyebek mellett a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló megállapodás (INF) sorsa, az orosz-ukrán konfliktus megvitatása, valamint Bosznia-Hercegovina csatlakozási törekvése áll.
Orosz külügyi szóvivő: Moszkva szigorúan betartja az INF-szerződést
Moszkva betartja az szárazföldi telepítésű, közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök (INF) megsemmisítéséről szóló megállapodást, és ezt Washington is tudja - közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő kedd este Moszkvában.
A diplomata Mike Pomepo amerikai külügyminiszternek arra kijelentésére reagált, amely szerint az Egyesült Államok felfüggeszti az INF-szerződésből rá vonatkozó kötelezettségek teljesítését, ha Oroszország 60 napon belül sem tartja tiszteletben a megállapodást. Washington szerint ugyanis Moszkva megsértette a szerződést.
"Oroszország szigorúan tartja magát a szerződés rendelkezéseihez, és az amerikai fél ezzel tisztában van" - írta Zaharova.
Donald Trump amerikai elnök október 20-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok fel akar mondani az INF-szerződést, amire Moszkva "gyors és hatékony" ellenlépéseket - az európai rakétabázisok célba vételét - helyezte kilátásba.
Az INF-szerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára, három évtizede lépett hatályba. A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.
Az Egyesült Államok 2013 óta állítja, hogy Oroszország a 9M729, Novator típusú manőverező robotrepülőgépek tesztelésével megsérti az INF-szerződést, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert. Moszkva ezt tagadja, és a maga részéről azzal vádolja Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített ballisztikusrakéta-elhárító rendszerének kilövőállásai Tomahawk típusú manőverező repülőgépek indítására is alkalmasak, ami ellentétes a megállapodással. Az orosz fél azt is kifogásolja, hogy az amerikai csapásmérő drónokra és a ballisztikus rakétaelhárítási gyakorlatok célpontjául kifejlesztett rakétákra szerinte szintén vonatkoznak a szerződésben foglalt korlátozások.
Forrás: MTI