A Magyar Agrárkamara Állattenyésztési Osztályának tegnapi ülésén a tejágazat valamint a sertéságazat aktuális kérdéseit tekintették át – áll az Agrárkamara közleményében.

A június 2-án tartott ülésen az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatással kapcsolatos tájékoztató hangzott el.

A Vidékfejlesztési Minisztérium szakértője elmondta – A tejtermelők állatjóléti támogatáshoz juthatnak egy ötéves program keretében. A forráshoz azok a tejtermelők juthatnak hozzá, akik önkéntes alapon többlet állatjóléti kötelezettséget vállalnak a közösségi és a nemzeti jogszabályi előírásoknál. Az első két év forrása az Európai Gazdaságélénkítő Csomag, 10 százalék hazai társfinanszírozással, a többit 2013-2015. között az új vidékfejlesztési program forrásaiból finanszíroznák. 2011-ben 28,4 millió euró, míg 2012-ben 19,9 + 5,9 millió euró áll rendelkezésre. A tejtermelők alap- és kiegészítő állatjóléti támogatásokra nyújthattak be pályázatokat – hangzott el a tájékoztatón.

Az alaptámogatás akkor jár, ha termelők az állatsűrűségre, a gondozói felügyeletre, a kockázatkezelésre, a fejés technológiára és a preventív beavatkozásokra plusz előírások betartását vállalják.

A kiegészítő támogatások elnyeréséhez pedig a paraziták elleni védekezésre, a természetes körülmények biztosítására és többlettakarmányozásra van szükség, az alaptámogatás igénylése mellett. A gazdálkodók az ügyleti költségeik kompenzálásához is támogatást kapnak. A alapösszeghez bármelyik kiegészítő támogatás egymástól függetlenül is igényelhető. Az önkéntesen vállalt kötelezettségeket a program teljes időszakában be kell tartani és különösen figyelni kell a KM előírások betartására is.

Az ülés további témáiról az Agrárkamara honlapján olvashatnak: Kattintson ide...

Forrás: Magyar Agrárkamara

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 162 265 megtekintés

Videó: 52 674 846 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7537369

Jelenleg az oldalon

4
Online