http://komlomedia.hu/komloi-naplo/9-kulfold/119-rendorkezen-a-benzintolvajok-is#sigProId6a7ff342f8
Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a komlói rendőrök elfogták azokat a férfiakat, akik több alkalommal is hírközlő-kábeleket loptak, s ezzel sok család életét keserítették meg, mert a műszaki hiba miatt nem tudtak telefonálni, internetezni. Most ismét rendőrkézre került egy tolvajbanda - igaz, az ő (cseppet sem áldásos) tevékenységük jóval kevesebb embernek okozott bosszúságot és anyagi kárt - de azért sokan örülhetnek, hogy időben sikerült "lefülelni" őket.
Mint azt Ruminé Ódor Izabella rendőr őrnagy a komlomedia.hu-nak elmondta, először április végén érkezett hozzájuk olyan feljelentés, mely szerint egy helyi lakos gépkocsijából az éjszakai órákban ellopták az üzemanyagot. Az első esetet követően nem sokkal újabb hasonló panasszal érkezett valaki a rendőrségre, majd a sorozat egész májusban folytatódott. (Az egyre emelkedő üzemanyag-árakat látva, s különösen ismerve a legfrissebb hírt, mely szerint a ma még viszonylag olcsón kapható E-85-ös bioüzemanyag árát jelentősen emelni kívánja a kormány, vélhetően hasonló esetek egyre gyakrabban fordulnak majd elő - és nem csak Komlón!)
A rendőri intézkedések azonban a hónap végére meghozták az eredményt, sikerült elfogni a benzintolvajokat, akik valamennyi általuk kiszemelt járművet az üzemanyagcső elvágásával "csapoltak meg".
A bűnügyi osztály vezetője azt is elmondta, hogy az esetek többsége Kökönyösben történt, de akadt egy-egy üzemanyaglopás Körtvélyesben, illetve Szilvásban is. (ez utóbbi helyszínen - közelebbről a Vértanuk utca víztoronyhoz közelebbi végén levő parkolóban - egy fekete személyautóból is kilopták a "naftát", de ebben az esetben a rendőrség még várja a sértett jelentkezését).
A négy főből álló "csapat" két komlói tagját már ki is hallgatták gyanúsítottként, s ők beismerő vallomást tettek, másik két társuk kiléte is ismert a rendőrök előtt, őket azonban - tekintve, hogy nem helybeliek, s vidéki lakcímükön nem tartózkodtak, amikor a rendőrök ott jártak - még keresik.