http://komlomedia.hu/komloi-naplo/9-kulfold/12083-az-atalakulo-nemet-autoipar-nagy-vesztesei-a-munkasok-lehetnek#sigProId4ba93f1bb5
Több mint 200 ezer állás szűnik meg a német autóiparban a következő évtizedben a legismertebb német ágazati elemző szerint.
Ferdinand Dudenhöffer a Bild című lap csütörtöki összeállítása szerint azzal számol, hogy 2030-ig a munkahelyek 10 százalékát számolják fel a német autóipari cégek, ami azt jelenti, hogy 234 ezer állás szűnik meg.
A duisburgi-esseni egyetem (UDE) autóipari kutatóintézetének (Center Automotive Research – CAR) társigazgatója kiemelte, hogy az ágazat a szigorúbb környezetvédelmi követelmények, az új meghajtási technológiák terjedése és a digitalizáció révén története legnagyobb szabású átalakulásán megy keresztül. Mint mondta, nem természeti törvény, hogy az autóipari óriáscégek a jövőben is meghatározó szereplők lesznek.
Az egyik legnagyobb hazai gyártó, az Audi 9500 állás megszüntetéséről állapodott meg a napokban a munkavállalói érdekképviseletekkel.
A munkahelyeket fokozatosan, 2025-ig szüntetik meg, és nem elbocsátásokkal, hanem a nyugállományba vonuló munkatársak állásának felszámolásával és a korai nyugdíjazást ösztönző programokkal.
Az elemzői várakozások szerint más cégeknél is hasonló megoldásokat használnak majd, így az ágazat tömeges elbocsátások nélkül alakul át. A változás új munkahelyeket is teremt, így például az Audinál leépítés mellett létszámfejlesztés is következik, 2000 új állást hoznak létre a társaság jövője szempontjából fontos területeken, köztük az elektromobilitás és a digitalizáció területén.
Forrás: vg.hu / MTI