1 Szavazat

i


Nem szűnnek a vízhiány miatt kirobbant tüntetések Iránban, amelyek egyes résztvevői az 1979-ben elüldözött sahot látnák szívesen az ország élén. Mindezt csak a meg nem erősített forrásból származó, titokban készült videófelvételeken látható.

A vízhiány miatt kialakult tüntetések Irán délnyugati részén napokon át kitartóan folytatódtak, és egyelőre nem látni mikor lehet végük – derült ki a Reuters összesítéséből. Eközben az egyre feszültebb hangulatban erősödött az erőszak. Az ország fővárosában, Teheránban a tiltakozók kormányellenes szlogeneket skandáltak – derült ki azokból a videókból, amelyek megjelentek a világhálón és eljutottak a sajtóhoz, bár a sajtóorgánumok nem tudták megerősíteni a felvételek hitelességét. Számos videón az látható, hogy a rendőrök könnygázzal oszlatják a tüntetőket, akiket a hivatalos média lázadóknak nevez.

Az Izeh városában készült videón a tüntetők Reza Pahlavi sahot éltetik, akit az 1979-es forradalomban távolítottak el a hatalomból, annak ellenére, hogy tőle sem állt távol a saját népe ellen alkalmazott erőszak. Ezt követően alakult meg a teokratikus állam, avagy iszlám köztársaság, amelyet egy másik felvételen egy teheráni metróállomáson átkoznak a demonstrálók. Magát az ország legfelsőbb vallási vezetőjét, Ali Hámenei ajatollahot is lemondásra szólították fel. Hírek szerint két embert lőttek le a biztonsági erők, amelyek szerint fegyver volt a tiltakozóknál.

A perzsa ország arab kisebbsége, amely főleg az olajban gazdag Huzisztán tartományban él, régóta tiltakozik a vele szemen alkalmazott diszkrimináció ellen. Az egyik felvételen egy demonstráló arab nő azt mondja: „Uram, uram a demonstráció békés, miért lőnek? Senki sem veszi el a földjüket vagy a vizüket.” Irán az elmúlt 50 év legsúlyosabb szárazságával és vízellátási válságával került szembe, ami érinti a mezőgazdaságot és a háztartásokat, azaz a ivóvizet is, továbbá jelentős áramkimaradásokhoz vezet.

A baj nem jár egyedül

Az iráni gazdaságot többé-kevésbé padlóra vitték azok a gazdasági szankciók, amelyeket még Donald Trump, az Egyesült Államok korábbi elnöke utasítására vezettek be 2018-ban. A bajt tetézte a koronavírus-járvány, ami ezreket döntött le a lábáról a kulcsfontosságú energiaszektorban is, miközben a vízhiánytól szenvedő térségekben alacsony egy számjegyű a beoltottak aránya. Az elégedetlenség nő a magas munkanélküliség és az 50 százalékot meghaladó infláció miatt, ami a nyugdíjasokat is tüntetésekre késztette.

Az energiaiparban dolgozók az elmúlt hetekben számos tüntetést tartottak magasabb béreket és jobb munkakörülményeket követelve. Az ország déli részén lévő gázmezők dolgozói és néhány nagyvárosban lévő olajfinomító alkalmazottai is csatlakoztak a demonstrációkhoz.

A vízhiány csak részben vezethető vissza természeti tényezőkre, elsősorban az esők hiányára – írja a Voice of America. Az elmúlt hónapokban a csapadék mennyisége 40 százalékban maradt el a sokéves átlagtól, miközben a nyári hőség megjött. Szakértők szerint azonban a sokéves hibás kormányzati fejlesztések ráerősítettek a szárazságra. Rosszul elhelyezett és épített vízerőművek, a tartomány folyóinak elterelése és a szomszédos országrészek mocsait érintő ipari beruházások rontják a helyzetet.

Forrás: napi.hu / reuters.com / voanews.com