A WizzAir márciustól heti két járatot indít a magyar és a moldáv főváros között - jelentette be pénteken közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető fontos előrelépésnek nevezte a két ország közötti közvetlen légiközlekedési kapcsolat megteremtését. Rámutatott, hogy a koronavírus-világjárvány komoly kihívások elé állította a gazdaság szinte minden szegmensét, de a turizmus és a légiközlekedés egyértelműen a legnagyobb vesztesek közé tartozott.  

"Ezért is fontos a légiközlekedés újraépülése, ahogy az is, hogy minél több új járat induljon Magyarországról. Mindezek nagyban hozzájárulnak a gazdaság gyors újraindulásához" - hangsúlyozta.  

Szijjártó Péter a Budapest és Kisinyov közötti járat megindítását fontos előrelépésnek nevezte, kiemelve, hogy az Európai Unió keleti szomszédsága általában nehezen megközelíthető térségnek számít repülési szempontból.  

Továbbá aláhúzta: a két ország korábban megállapodott a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról, így a beoltott magyar állampolgárok, a vakcina típusától függetlenül, mindenfajta teszt- vagy karanténkötelezettség nélkül, szabadon utazhatnak Moldovába.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 135 005 megtekintés

Videó: 52 651 923 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534933

Jelenleg az oldalon

5
Online