http://komlomedia.hu/komloi-naplo/9-kulfold/15144-feldman-elfogadhatatlan-hogy-az-eu-megtiltana-a-voros-hus-es-a-borok-promociojat#sigProIdbdecd43942
Elfogadhatatlannak nevezte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn Brüsszelben, hogy az Európai Bizottság megtiltaná a vörös hús és a borok promócióját.
Feldman Zsolt a tagállamok mezőgazdasággal és halászattal foglalkozó minisztereinek tanácskozóját követően a közmédiának kifejtette: míg Magyarország idén 4 milliárd forinttal segíti a sertéstartókat a válság közepette, addig Brüsszel nem keres megoldásokat a helyzet javítására, és korlátozná a vörös húsok promócióját.
Hangsúlyozta: a vörös húsok és a borok népszerűsítésének korlátozásával nem lehet előmozdítani az egészséges életmódot és a fenntarthatóságot.
A társadalmak képesek saját táplálkozási szokásaikat maguktól kialakítani, nincs szükség a brüsszeli bürokraták által kitalált mesterséges eszközökre. Ez a kezdeményezés a magyar és európai termelőkre és fogyasztókra egyaránt káros hatást gyakorolna - közölte az államtitkár.
Feldman Zsolt azt mondta, hogy a mezőgazdaság területén egyre több az olyan "ideológiai alapú" uniós kezdeményezés, amely nincs szakmai érvekkel alátámasztva, nincs mögötte hatástanulmány, továbbá termeléscsökkenést eredményez.
Arról is beszámolt, hogy a bizottsági javaslat ellen 19 tagállam, a "normalitás talaján állva" tiltakozott, míg Hollandia támogatta a kezdeményezést.
"Az európai agrárium erős politikai üzenetet küldött a bizottság felé arról, hogy ez az irány rossz. Nem segíti a fenntarthatóságot, hanem az unión kívüli országokba telepíti az élelmiszertermelést, veszélyeztetve ezzel az ellátásbiztonságot" - jelentette ki.
Az európai mezőgazdasági termelők szigorú előírások között dolgoznak, amit kompenzációs rendszer ellensúlyoz, ez finanszírozza a többletköltségeket - tette hozzá.
Brüsszel azonban csökkentené, vagy zöld célokhoz kötné a támogatásokat, és tovább szigorítaná a feltételeket. Az EU-n kívülről érkező élelmiszerekkel kapcsolatban viszont nem érvényesek ezek az előírások - mondta Felfman Zsolt.
Forrás: MTI