NATO terrorista támadás ért egy vízvezeték gyárat al-Brega helyiségben, legyilkolva hat őrt. Ebben a gyárban állították elő azokat a csöveket amelyek nélkülözhetetlenek annak a földalatti vízvezeték rendszernek az építésében és karbantartásában, amit úgy hívnak hogy, a „Nagy Ember alkotta Folyó”, amely keresztül szeli a sivatagot és Líbiai otthonok 70%-nak biztosítja az ivóvizet, egy Líbiai forrás szerint.

2011 Július 22-ke az a dátum, amire az emberiségnek emlékeznie kell. A NATO lebombázta a Nagy Vízvezetéket, amelynek kijavítása hónapokat vehet igénybe. Majd szombaton lebombázta azt a gyárat, amely a javításhoz szükséges csöveket állította elő.

Az al-Bregai vízvezetékgyár mióta jogos célpontja egy repülés tilalmi zónának, amellyel a civileket védelmeznék? Önmagában egy vízvezeték rendszer mióta lehet jogos célpont?

A NATO elkövetett egy másik háborús bűncselekményt is, amikor célba vett egy civilek számára biztosító vízellátó hálózatot a pravda.ru líbiai forrása szerint. Az Ember Alkotta Folyó Részvénytársaság vezérigazgatója szerint pénteken a NATO bombázta a vezetéket.

Egy másik nyilvánvaló törvénysértés, az Olaszországból érkező 19 000 darab AK-47-es volt amit Ajdabiyah-ban fogtak el a hatóságok, katonai források szerint.

A nemzetközi közösségnek két lehetősége van: szemet hunyni, mint a gyávák, ezzel lehetővé téve a NATO számára, hogy líbiai gyermekeket és civileket gyilkoljon, terroristákat támogasson - információkkal rendelkezünk, hogy fehér foszfort használtak a Líbia kormányzati pozíciók ellen, most a NATO kétségbeesetten kapkod - emlékszik még valaki a napalmra? A második lehetőség, hogy a nemzetközi közösség felhasználja a megfelelő csatornákat, hogy nyomást gyakoroljon saját magára, a NATO-ra és a tagállamainak politikusaira, hogy hagyjanak fel ezzel a gyilkos és felháborító kegyetlenséggel, a civilizáció és nemzetközi jog ellen, most.

Ön szavazott erre a kampányra? Akkor Ön gyermekgyilkos, vagy szimpatizánsa a gyermekgyilkosoknak. Cameron, Obama és Sarkozy kezein már több száz ártatlan ember vére tapad.

Ha a NATO hozzájárulása a civilek védelmezésére abban merül ki, hogy lebombázza a víz ellátó rendszerüket, akkor erre a nemzetközi közösség fog reagálni, erre a szörnyű háborús bűncselekményre, függetlenül attól, hogy a politikusok nem. Lesz valaki, aki tesz valamit e borzalmas háborús bűnök ellen? Vagy mindenki hátradől, amíg a NATO elpusztítja a vízhálózatokat, civil infrastruktúrát?

Ez a civilek védelme, vagy a NATO bosszúja, mert vesztésre áll?

Timothy Bancroft-Hinchey

Forrás: pravda.ru Kattintson ide...

Fordította: Kásler Árpád.

A Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete (BAÉSZ) és az NKP (Nemzetközösségi Programszerv.) elítéli a líbiai agressziót a civilek ellen. Magyarországon az ingatlanok elárverezésével folytatnak háborút a civil lakosság ellen. Líbiának nincs adóssága, ezért ott az ivó vízrendszerüket támadják. Csatlakozzanak azok a személyek és szervezetek, akik névvel vállalják a szolidaritást a Líbiai gyermekek és civilek érdekében. Politikusainkra nem számíthatunk ezért a világ civil lakosságának kell szolidaritást vállalnia egymásért, függetlenül attól ki hol él. A listát elküldjük a Líbiai sajtónak.