http://komlomedia.hu/komloi-naplo/9-kulfold/4589-akar-mar-iden-is-behozhatja-az-egyesult-allamokat-kina#sigProIda4e735fb5f
Noha nominálisan összehasonlítva az amerikai gazdaság még mintegy kétszer akkora, mint a kínai, egy a valóságot jobban leképező mutató alapján jóval szorosabb a verseny.
A korábban jósoltnál hamarabb, akár már idén is behozhatja az Egyesült Államokat Kína, a Világbank friss adatai szerint ugyanis a távol-keleti ország gazdasága sokkal nagyobb, mint amekkorának a puszta GDP-adatokból látszik. Vásárlóerő-paritáson számítva a kínai gazdaság mérete az amerikainak nem a felével, hanem 87 százalékával egyenlő.
Igaz, egy főre vetítve – köszönhetően 1,4 milliárdos lakosságának – Kína messze nem áll ilyen jól, a 99. helyezett a világranglistán, míg az USA a 12.
Amerika, Kína és az Európai Unió együtt egyébként az EU statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint a világ GDP-jének több mint felét adja. Közülük a 28 tagú közösség gazdasága a legméretesebb 18,6 százalékos részesedéssel, majd az USA következik 17,1, végül Kína 14,9 százalékkal.
Forrás: napigazdasag.hu
Eurostat: az EU, az USA és Kína adja az egész világ GDP-jének több mint a felét
Vásárlóerő paritáson számolva a 28 tagú Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok és Kína adja a világ bruttó hazai termékének több mint felét, 50,6 százalékát - derül ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat közleményéből.
Az adatok tanúsága szerint az Európai Unióé a legnagyobb szelet a tortából, az unió a világ gazdasági teljesítményének 18,6 százalékát adja. Az Egyesült Államok 17,1 százalékot tesz ki, míg a világ legnépesebb országa, Kína súlya 14,9 százalék a világgazdaságban.
Az adatok a 2011-es évre vonatkoznak és a Világbank úgynevezett nemzetközi összehasonlító programjának keretében összesítették őket, amelyben az Eurostat és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) is részt vesz. Előbbi az unió tagállamainak adataival, utóbbi az unión kívül országok statisztikáinak feldolgozásával járul hozzá a kezdeményezéshez.
A közlemény az egy főre jutó GDP-adatokat is ismerteti az uniós számokhoz viszonyítva. A grafikon azt mutatja, hogy az Egyesült Államokban az egy főre jutó bruttó hazai termék másfélszer annyi, mint az Európai Unióban, Kínában viszont nagyjából a harmada az uniós átlagnak. Az ázsiai nagyhatalom egyelőre a világ átlagától is elmarad, amely az uniós adatnak körülbelül a negyven százalékára tehető.
Forrás: MTI