Az Ökumenikus Segélyszervezet eddigi legnagyobb élelmezési programját hajtja végre Afganisztánban: a térségben dolgozó legnagyobb magyar szervezet 1244 tonna élelmiszert oszt ki március és június között a rászorulóknak. A mintegy 100 teherautónyi, alapvető létszükségletet kielégítő nemzetközi adományból az észak-afganisztáni Sar-e-Pul és Samangan tartományokban 6911 háztartás, azaz 48 ezer 377 fő részesül a "food for work", azaz élelmet munkáért program keretében - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

A 200 millió forint értékű programban több száz kilométer út felújítása és csatorna megtisztítása valósul meg, illetve 514 kandát (vízgyűjtőt) is megtisztítanak a kedvezményezettek 3 millió munkaóra alatt. A segélyszervezet helyi stábja eközben megkezdte egy külön árvízi segélyprogram kidolgozását is.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy Afganisztánban az elmúlt időszakban történt heves esőzések és az ennek következtében kialakult áradások, földcsuszamlások több száz halálos áldozatot követeltek. Sokan eltűntek, tönkrementek a szántóföldek és a helyi gazdaságok, valamint számtalan lakóingatlan teljesen megsemmisült, illetve súlyos károkat szenvedett.

Az Ökumenikus Segélyszervezet az ENSZ Világélelmezési Program afganisztáni irodájával márciusban írta alá azt a megállapodást, amely lehetőséget biztosít további élelmezési programok végrehajtására, humanitárius katasztrófák esetén történő együttműködésre, iskolai étkeztetésre, élelmiszer-biztonsági és infrastrukturális fejlesztésekre, helyi állami és civil szervezetek kapacitásfejlesztésére. A segélyszervezet 2001 óta több mint 2,7 milliárd forint értékben nyújtott humanitárius és fejlesztési segítséget Afganisztánban.

Forrás: asiaport.hu / MTI

Kapcsolódó blog bejegyzés:

Afganisztán: a NATO kábítószer-paradicsoma Kattintson ide...