Szergej Lavrov orosz külügyminiszter bejelentette, hogy Oroszország nem szándékozik csapatokat küldeni Ukrajnába. Egyben azt is elmondta újra, kifejezetten ellenzik, hogy Ukrajna csatlakozzon a NATO-hoz, mert az már nem csak Ukrajnát, hanem Oroszországot érintő kérdés is. A Bloombergnek adott interjúban Lavrovot Ukrajna EU-csatlakozásáról is kérdezték, amiről elmondta, hogy ha be is következik, Kijevnek továbbra is számolnia kell azzal, hogy a Független Államok Közössége felé a korábban vállalt kötelezettségeit teljesítse.

Lavrov támogatta a tárgyalásos úton történő rendezést, de azt elmondta, hogy ez nem vonatkozik azokra, akiknek vér tapad a kezéhez, vagyis az Egyesült Államok nem lenne szabad részt vegyen az ukrán helyzettel kapcsolatos tárgyalásokon, mivel a kelet-ukrajnai helyzetet amerikai zsoldosok jelenléte mérgesíti el. A külügyminiszter ugyanakkor rávilágított arra, hogy az Egyesült Államok az Oroszország elleni szankciókkal éppen saját szövetségeseit áldozza fel. Az európai országok nem támogatják ezeket a szankciókat és bár hivatalos állásfoglalásaikban igyekeznek igazodni Washington retorikájához, a gyakorlatban az európai nagyvállalatoknak nem áll érdekében a szankciókhoz igazodás, ami hatással van az országok külpolitikájára is.

Lavrov elmondása szerint az Egyesült Államok szövetségesei elvesztése mellett aláássa saját tekintélyét a nemzetközi politikában. Az ukrajnai és venezuelai helyzetek felkorbácsolása a nemzetközi diplomáciában is megbízhatatlan féllé teszi az Egyesült Államokat, amitől mind több ország fogja tartani a távolságot. Oroszország ezzel szemben nem erőltet válaszként szankciókat. "Mint tudják, mi udvarias emberek vagyunk" - mondta Lavrov, utalván arra, hogy a Krímbe bevonuló orosz csapatokat csak így emlegették a helyiek, majd a média is.

Elmondása szerint nem fog kialakulni nyílt konfrontáció, mivel ez mindkét országnak érdekében áll. Bár így szó szerint nem említette, de ez annak beismerését jelenti, hogy az Egyesült Államok és Oroszország már régóta háborúban áll. Ezt éppen csak amiatt nem jelenítik meg a diplomáciában, mert a háborút nem az országok zászlaját viselő hadseregek vívják, hanem a helyi lakosságot kiképző, szervező és mozgósító különleges alakulatok, valamint magán katonai szervezetek és cégek, amik bár hivatalosan nem tartoznak egyetlen országhoz sem, megrendelőik kilétét is homály fedi, egy-egy ilyen vállalat esetében egyértelműen tudni lehet, hogy kinek dolgoznak.

Lavrov gyerekesnek nevezte az amerikai külügy viselkedését. "Ha a nyugat továbbra is fenntartja ezt a hisztérikus helyzetet, kénytelenek leszünk valamilyen választ adni erre a magatartásra." Az a kijelentés, hogy Oroszország nem küld csapatokat Ukrajnába, főként a diplomáciának szól. Egyrészt; Ukrajna Donyeck és Luganszk megyéi a nemzetközi jog szerint már nem Ukrajna területei. A területek kinyilvánították függetlenségüket, amit referendummal is alátámasztottak. Tehát, ha be is vonulnak az orosz csapatok Donyeckbe, ott már nem Ukrajna területén vannak. Másrészt; az orosz hadseregnek nem is kell hivatalosan jelen lennie a kérdéses területeken. Ezt a háborút már nem a reguláris haderő, hanem a magán katonai vállalatok vívják, amire Putyin egy korábbi kijelentése szerint a jövőben Moszkva is nagyobb hangsúlyt fektet.

Forrás: hidfo.net Kattintson ide...