http://komlomedia.hu/komloi-naplo/9-kulfold/5266-valos-idoben-ellenorzik-az-autosokat-az-usa-ban#sigProIdb8614cfe43
Az amerikai igazságügyi minisztérium egy hatalmas adatbázist épített ki, amelyben több millió adatot tárolnak.
A nyilvántartás eredetileg a rendszámok valós idejű gyűjtésére épült. A projekt 2008-ban indult és a célja az volt, hogy sikeresen lehessen felvenni a harcot a mexikói határon keresztüli drogkereskedelem ellen. A The Wall Street Journal ugyanakkor most egykori kormánytisztviselőkre és titkos dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy a megszerzett információkat immár olyan bűncselekmények kapcsán is felhasználják, amelyek semmilyen összefüggésben nincsenek a drogkereskedelemmel. Ilyen bűncselekmények például az emberrablások, a gyilkosságok és a nemi erőszakok. Az adatbázishoz mind a helyi nyomozók, mind a szövetségi hatóságok hozzáférhetnek.
Az egyelőre tisztázatlan, hogy a rendszámok összegyűjtését és ellenőrzését vajon engedélyezte-e bármelyik amerikai bíróság vagy sem. Az igazságügyi minisztérium egyik szóvivője közölte, hogy a rendszámok rögzítése törvényes és egyáltalán nem újdonság, hogy a drogellenes ügynökség (DEA) ezt a módszert alkalmazza. A DEA egyébként közvetlenül a szaktárca irányítása alá tartozik. Ez a magyarázat azonban közel sem győzött meg mindenkit, Patrick Leahy demokrata szenátor például adatvédelmi aggodalmainak adott hangot. Úgy vélte, hogy az amerikai embereknek nem lenne szabad attól tartaniuk, hogy a "mozgási adataikat" állandóan feljegyzik és egy hatalmas adatbázisban tárolják el.
A DEA programja gyűjti a járműmozgásokkal kapcsolatos információkat (időpont, irány, helyszín stb.) és ezeket kiegészíti a fontos utak stratégiai pontjain elhelyezett kamerák képeivel. A felvételeken nemcsak a rendszámok ismerhetők fel, hanem gyakran azonosíthatók a vezetők és az utasok is. A The Wall Street Journal birtokában lévő dokumentumok azt mutatják, hogy a DEA 2011-ben körülbelül 100 kamera fotóihoz fért hozzá és több szövetségi államban (New Jersey, Florida, Georgia) is feljegyezték a rendszámokat.
Forrás: sg.hu